2010. július 31. szombat
Négyéves mandátumának lejártával, július 31-ével távozik Such György, a Magyar Rádió elnöke. A Magyar Rádió Közalapítvány által az elnöki posztra kiírt pályázat eredménytelenül zárult, ezért augusztustól az intézmény folyamatos működését az elnök által kijelölt megbízott vezetők biztosítják.
2010. július 31. szombat
Timothy Ash, a neves brit közgazdász, a Royal Bank of Scotland vezető elemzője nem érti, hogy az Orbán-kormány mit akart elérni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság küldöttségének magyarországi tárgyalásain.
2010. július 31. szombat
Az ELTE TÁTK és a Soteria Alapítvány közös kutatása szerint elsődlegesen a forráshiány enyhítésére használják fel az Európai Unió társadalmi programjaiból lehívható anyagi támogatásokat. A szakértők szerint Magyarország rendkívüli mennyiségű pénzt hív le, ellenben ezek felhasználása a megcélzott társadalmi csoportok helyzetében nem hoz javulást.
2010. július 30. péntek
Nem kapta meg a végleges típusengedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) a francia Alstom metrókocsija. Ennek hiányában nem kezdődhet el a 2-es metróvonalra szánt kocsik gyártása - írja az MTI.
2010. július 30. péntek
Egyszerűsített foglalkoztatás lép hatályba augusztus elsejétől a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunkákra, illetőleg az alkalmi munkákra vonatkozóan, jelenleg mintegy 300 ezer ember dolgozik idénymunkásként, és körülbelül 100 ezer az alkalmi foglalkoztatottak száma - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.
2010. július 30. péntek
Magyarországról közölt cikket a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap Reinhard Olt tollából. A konzervatív német újság Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója ismerteti az utóbbi idők vitáit az IMF-hitel, az államháztartási deficit, a megszorítások, a bankadó körül, és megjegyzi, hogy mostanában nem csak Budapesten az tézis járja, hogy Magyarország éppen az az adós, amely ideális a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió számára ahhoz, hogy elrettentő példát statuáljon rajta - írja az MTI.
2010. július 30. péntek
Már a kétéves tevékenységről kiadott jelentés formája sem mindennapos: keménykötésű kötet ez, színes képekkel és grafikailag tökéletes ábrákkal, CD melléklettel. Az Esterházy Betriebe GmbH ad a küllemre, s gazdálkodásának köszönhetően ezt meg is engedheti magának.
2010. július 29. csütörtök
Részben megtörtént, részben előkészítés alatt áll a nagyarányú adócsökkentés, az MSZP kritikája e téren "több a soknál" - nyilatkozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerda este a a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának. A politikus szerint a társadalmi egyeztetés is működik, illetve bizonyos területeken továbbra sem a kormány, hanem az azt támogató parlamenti frakció kezdeményez majd törvényjavaslatokat.
2010. július 29. csütörtök
Betartjuk az idei, 3,8 százalékos hiánycélt - ezt ígérte a kormány a múlt héten. A januárban benyújtott konvergencia-programban jövőre 2,8 azt követően pedig már 2,5 százalékos hiánnyal számol Magyarország. A miniszterelnök azonban új időpontot vár az Európai Uniótól.
2010. július 29. csütörtök
10 év alatt 1 millió új munkahely, a ciklus végéig 1000 milliárd a kkv-knak, átláthatóbb pályázati rendszer, gyorsabb elbírálás, 1-1,5%-kal gyorsabb GDP-növekedés a program elindítása nélküli pályához képest. Itt a második Széchenyi Terv. A sikeres fejlesztéspolitika alapja vagy ügyes kommunikációs lufi? A terv lényege és az első vélemények.
| következő oldal |