2010. július 31. szombat
Mert ebben a tanmedencében bizony bajosok úsznak: különféle fokozatú autisták, ilyen-olyan lexiások, downosok. Fogyisok. Itt a medencében, a vízből, a mozgásból merítenek erőt hetente, hogy bírják csinálni, amit kell, a szárazon. Persze nem a vízből jön az az erő, hanem Noémiből.
2010. július 31. szombat
Egy friss kutatás szerint az oroszok jelentős része egyetértene egy olyan tiltórendelkezéssel, ami korlátozná a dohányzást és alkoholfogyasztást a közterületeken és a nyilvános helyeken.
2010. július 30. péntek
Több mint 1,5 milliárd forintos beruházás utolsó előtti állomásaként megnyílt a Szent Jakab Ház a Pannonhalmi Apátság területén. A kellemesen marasztaló vendégház az „átutazó turizmus” felszámolása érdekében épült: hosszú évek óta je-lentett gondot az apátság számára a korlátozott számú szálláslehetőség.
2010. július 30. péntek
Melegfrontok idején sokak életét keserítheti meg az akár napokig is elhúzódó migrén. A panaszok ellen sokat tehetünk, ha a tányérunkra kerülő ételeket helyesen válogatjuk össze.
2010. július 29. csütörtök
Egy nap, amikor Budapest belvárosában 25 százalékkal olcsóbb a pálinka.
2010. július 29. csütörtök
Emlékszünk még Jack Nicholson és Adam Sandler briliáns vígjátékára, a Ki nevel a végén-re? Habár a műfaj komédia, a film egy igenis komoly témát dolgoz fel: az agresszió kezelését.
2010. július 28. szerda
Nem, szó sincs arról, hogy még ilyenkor is magántanárhoz járassuk őket, vagy mindenféle furmányos gyakorlófüzettel felfegyverkezve délutáni foglalkozást tartsunk nekik.
2010. július 28. szerda
Jobban beleszólnak a nők a háztartás pénzügyeibe, mint egy évtizede, de nem bíznak pénzügyi ismereteikben - derítette ki egy amerikai tanulmány.
2010. július 28. szerda
A világ legnagyobb felbontású, 71,3 milliárd pixeles körpanorámás fotója készült el Budapestről.
2010. július 27. kedd
A hétvégén a németországi Love Parade-on a pánikba esett tömeg 19 embert agyontaposott, több mint 300-an megsérültek. Mi a teendő, ha megindul a tömeg? Ki veszi észre, ha elesünk? Ezekre a kérdésekre keresett választ a delmagyar.hu.
| következő oldal |