Hetilap kereső

Bölcs István írása

Kancsal história ez, gondolhatnánk. Lady G. története van föltalálva, de jóllaknunk a másik elsiratott hercegnő, Lady Di torán kellene. A múlhatatlan, fogyhatatlan, emészthetetlen népszerű gyászból. Annál inkább elhihetnénk ezt, mert mindkét lady – Spencer volt. Rokonok ilyképp. De egyikük sem maradt – mondjuk így – a protokoll rabja, noha mindkettő „felfelé” ment férjhez. S a maga módján mindkettő lázadt. Kettejük története szinte egy.

És ha ezt gondolnánk, nem volna igazunk. Mindkét szép hercegnőnek megvolt a maga kerek sorsa, szerelmes regénybe kívánkozó.

Georgina Spencert a francia forradalom előtti szelek érintik meg. Fényes társaságban is hajlandó elgondolkodni a szabadság, az emberi jogok relativizálhatatlan voltán, a közjón, politikán, holott ez Devonshire herceg házában nem tartozott hozzá az élethez. Amely egyébként itt elég rideg, ceremoniális, gőgös és öntelt. Pompás és célirányos, ám üres. És míg a hercegnő legalább morfondírozik egyet a szabadság oszthatatlan voltán és az emberjogokon, a család és a társaság semmiszámba veszi a lakájokat, akiknek a szeme előtt veszekszenek, fülük hallatán üzekednek, eszközként sem pillantva rájuk.

Bármerre indulunk e 19. századi bőséggel és szépséggel elmesélt történetbe, hamarosan gorombán ütközünk bele a szabadság korlátaiba, hívják azt illemnek, erkölcsnek, protokollnak, társasági szabályzatnak, mindegy. Mire a történet végére érünk, mindenki tele van kék-zöld foltokkal, sebekkel, kibeszélhetetlen tragédiákkal.

E miatt a visszafogottság miatt nem forr fel az angol hidegvér, és elkerülhetjük a romantikus regények érzelmi zuhatagait: tiszta aggyal és szívvel tudunk tanúskodni a hercegnő pörénél.

Gyönyörű látványvilág (az operatőr Pados Gyula), kiváló színészek (Ralf Fiennes, Keira Knightley, Charlotte Rampling), néha kissé lassú ritmus, amikor a szemünket legeltethetjük a híres angol gyepen. (Rendezte Saul Dibb.)