Hetilap kereső

Jolsvai András írása

A huszadik századi magyar építészet emblematikus alakjának, Preisich Gábornak szentelte legújabb kiállítását a HAP Galéria. (Aki látni akarja, igyekezzen, a hétvégére be is zár.) A tárlat, ahogy itt, a Margit körúton már megszokhattuk, kicsiny helyen igyekszik teljes pályaképet adni, sőt, egyfajta életrajzot is: a megvalósult és meg nem valósult tervek mellett dokumentumok, levelek, kitüntetések, igazolványok, fotók sorakoznak, amelyekből, mint egy Örkény-egypercesből, kirajzolódik egy különleges, huszadik századi alkotósors, felemelkedésekkel és kitaszítottságokkal, nagy vágyakkal és reményekkel, csalódásokkal és kudarcokkal.

A száz esztendeje született építész már a húszas években kapcsolatot keresett a legmodernebb európai iskolákkal, Gropiusszal és Le Corbusier-vel, s amit a nagyvilágban tapasztalt, megpróbálta itthon is megvalósítani: csakhogy a hazai megrendelők nemigen tolongtak akkoriban. (Mégis, talán a harmincas években megvalósult tervei, a Simplon-mozi háza, a Márvány utcai bérház vagy a Köztársaság – akkoriban Tisza Kálmán – tér házai tűnnek mára a legfontosabbaknak.)

Aztán új idők jöttek, új feladatokkal, állami tervekkel és vállalatokkal. Preisich Gábornak kevesebb energiája maradt az épülettervekre (városokban gondolkodott akkoriban), és az általa képviselt modernitás is új értelmezést nyert a közösséginek ígért társadalomban. Majd az elméletalkotás és az építészettörténet évei következtek. Preisich ezekben a műfajokban is jelentőset alkotott, ám a kései tárlatlátogató mégis sajnálja, hogy a gyakorlati tervezésre ekkoriban már kevés ereje maradt.

Azt meg, hogy nekem az egész kiállításon egy gyermekeinek ajánlott kézírásos mese (Levélke története) tetszett a legjobban, nézzék el egy bölcsészgyökerű lányos apának.