Hetilap kereső

D. K. írása

Eredetileg a Győri Balett megalakulásának harmincadik évfordulójára íródott volna ez a cikk, ám épp mire elkészült, kiderült: ismét "helyzet van" a táncszakmában. És a csodálatos évfordulós ünnep után, Kiss Jánosnak, a Győri Balett igazgatójának más, kevésbé örömteli feladata is akad: a szakma más Kossuth-díjas képviselőivel együtt viszi ma, szerdán a petíciót a parlament sajtó és kulturális bizottságába, kérve: ne lehetetlenítsék el a szakmát.

– Ez egy tudatos kulturális gyilkosság – mondja Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus, a petíció egyik aláírója és átadója.– A táncosok egy részének az a véleménye, hogy azért akarják tönkretenni a Nemzeti Táncszínházat, mert az Orbán-kormány alatt alakult. Bár, teszem hozzá, egyáltalán nem politikai szempontok alapján hozták létre. Lehet, hogy ez nem igaz, nem ezért akarják ellehetetleníteni a szakma egyetlen magyarországi befogadószínházát, de sok táncos így gondolja. Szomorú, ha ez a kulturális kormányzat úgy adja át jövőre a kormányrudat, hogy tönkretettek valamit, ami virágzásnak indult. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy a Nemzeti Táncszínháznak csökkentenie kell az előadásszámot. Ilyen anyagi feltételek mellett akár be is fejezheti a szakmai tevékenységét. Tudom, hogy a megszorítások idejét éljük, tudom, hogy baj van, de akkor sem múlhat 120 millió forinton egy szakma sorsa. Egy-két BKV-és végkielégítés összegéből rendbe lehetne tenni a Nemzeti Táncszínházat.

Miért a parlamenti bizottsághoz viszik a petíciót, miért nem a szakminisztériumhoz?

– Már túl vagyunk azon, hogy a szakminisztérium államtitkárához és a miniszterhez forduljunk. Mi mindent elkövettünk, de úgy tűnik, teljesen érzéketlenek. Ez a helyzet, közölték, én pedig úgy gondolom, hogy nehéz megmagyarázni, miért nem tudják valahonnan átcsoportosítani ezt a pénzt.

Novák Ferenc szerint a színház működésére szánt csökkentett összeg csupán arra elég, hogy a kevés alkalmazottat ki tudják fizetni, és fel tudják kapcsolni a villanyt.
– 2000-ben, három évtized vágyakozás után lett Nemzeti Táncszínház, ami az alapítólevél szerint félreérthetetlenül befogadószínház. Tehát nincsen társulata, és a költségvetése nemcsak a rezsire, vagyis a fenntartási költségekre szólt, hanem arra is, hogy támogassa a magyar táncművészetet, hogy új művek jöhessenek létre – magyarázza a Kossuth-díjas művész. – Hatalmas fejlődés jött létre a szakmában, hiszen olyanok is hozzájutottak az alkotás lehetőségéhez, akiknek nincs társulata. Persze társulatok is élhettek a lehetőséggel, de főképp a függetleneket segítette abban, hogy megmutathassák a tehetségüket.

– A táncosok nem tudnak sikoltozni, a petíció átadása egy néma, hang nélküli sikoly a magyar táncművészetért – mondja Kiss János Kossuth-díjas művész, a Győri Balett igazgatója, akivel eredetileg egy jóval kellemesebb témáról, a társulat harmincéves évfordulójáról beszéltünk volna.

– Örvendetes, hogy megszületett az előadóművészeti törvény, de vannak, akik nem tudnak ebbe betagozódni, és azok el fognak vérezni - folytatja Kiss János.- Az együtteseknek ahhoz, hogy pályázattal támogatáshoz jussanak, nézőszámot, előadásszámot kell produkálniuk. Most, hogy megnyirbálták a Nemzeti Táncszínház költségvetését, ismét előállt a régi helyzet, hogy kuncsorogni kell színházigazgatóknál, hogy kinek van affinitása a táncművészet iránt, kilincselni, hogy befogadják az együttest. Tudjuk, hogy gazdasági válság van, tudjuk, hogy fontosabb most egy fecskendő vagy egy szike, amivel életet lehet menteni - de az ostobák országa leszünk, ha veszni hagyjuk a kultúránkat.

Azért beszéljünk a harmincéves jubileumról is. Bizonyos kritikusok azzal vádolják a társulatot, hogy gyakran enged a kommersznek. De mit tehet egy önkormányzati fenntartású, bemutatóköteles társulatot, ha ritkán tudja megfizetni a világhírű koreográfusokat? Mert a táncosok vérüket és verejtéküket adják kevés pénzért, de a nemzetközileg elismert koreográfusok "világpiaci áron" dolgoznak.

– Hogy mi kortárs és mi nem kortárs, mi modern és mi kommersz, az állandó vita tárgya. Szerintem minden, ami megszületik jelen pillanatban, az kortárs, és a tánc nyelvén ki-ki más nyelvezettel készíti el a koreográfiáit. Ha önkormányzati fenntartású társulat, ha nem, a közönséget nem hagyhatjuk ki az alkotás folyamatából. A közönséget nem kiszolgálni, hanem szolgálni kell. Vannak társulatok, amelyek nincsenek bevételi kényszerre kötelezve, de nekünk minden egyes forintra, minden egyes nézőnek a hozzájárulására szükségünk van, ehhez pedig elengedhetetlen az, hogy a társulat telt házakkal játsszon.

Robert North világhírű koreográfus ajándéka a társulat harmincadik születésnapjára, hogy jogdíj nélkül átengedte a Győri Balettnek az egyik legismertebb darabját, A halál és a lánykát, melyet a Schubert-vonósnégyes zenéjére koreografált. És ez az ajándék addig szól, amíg Ön a Győri Balett igazgatója.

Ez valóban egy csodálatos ajándék, Robert eljött a bemutatóra és nagyon elégedett a művészeinkkel. Épp arról beszélgettünk, hogy repül az idő. Mintha tegnap lett volna, hogy 1992-ben felhívtam. Nem volt akkor még mobil, dobálós telefonon hívtam, hogy megnyerjem a társulatnak, hogy táncolhassuk a koreográfiáit.

Ez azután történt, hogy az alapító Markó Iván váratlanul otthagyta a társulatot. Ekkor Ön, feláldozva táncosi karrierjét, a Győri Balett élére állt. A harminc évből húsz Kiss János égisze alatt telt el...

Igen, ez a második évben történt, hogy ott maradtunk apátlanul, anyátlanul, igazgató és koreográfiák nélkül. Roberttel azóta tart a baráti és szakmai kapcsolat. Amikor harmincadikán kinn álltunk a színpadon a jubileumi, harmincadik évfordulós előadás után, a lelkünk nem érezte az elmúlt évtizedeket, csak a derekunk, amikor meghajoltunk a közönség előtt.

Az évfordulós műsor másik opusza is neves koreográfia: Christopher Bruce Kakas című szellemes darabja, melyet a Rolling Stones zenéjére készített. Mikor látható Budapesten is a két mű?

December 3-án és 18-án tartjuk a fővárosi bemutatót a Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Művészetek Palotájában.