Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Nála aztán igazán magas fokon valósul meg élet és mű irigyelt egysége.

Kicsit valószínűtlen, kicsit hihetetlen, kicsit mesebeli az egész: aki látta már Krúdy-regénybe illő ködlovagalakját (reneszánsz kori művészek kései leszármazottjának maszkírozza magát, széles bársonykalapot és bársonyzekét visel bajuszához és szakállához, hóna alatt rajzmappát hord), aki hallotta már különös, hadaró beszédét (egységnyi idő alatt egyszerre képes nagy ívű művészi koncepciói felvázolására, politikai eszmefuttatásokra és élettörténetei ismertetésére), aki látta már alkotás közben a Halászbástyán (kezdő turisták sikkantva fotózzák), vagy a városban sietős léptekkel haladva (mintha éppen most hozná be azt a néhány száz esztendőt), vagy szerkesztőségi szobákban forgolódva, ezernyi ötlettel árasztva el az elképedt redaktorokat, tudja, miről beszélek.

Van, aki széltolónak tartja, van, aki futóbolondnak.

Én, bevallom, kedvelem. Töretlen hitéért, lobogó lelkesedéséért, fel nem adott álmaiért: különös korszerűtlenségéért. Hiányozna, ha nem lenne.

Most a Mátravidéki borozóban (I. ker., Corvin tér 1.) látható bő válogatás műveiből. Rajzok, grafikák, besorolhatatlan művek: némelyik egy képregény darabjaira hajaz, némelyik Dalít és/vagy Boscht idézi, némelyik meg igazi Zé Kovács.

Hölgyek azért ne menjenek kísérő nélkül. Anélkül túl tömény volna.