Hetilap kereső

Bölcs István írása

Nem szombat esti film. A hősök máshol játszanak. Itt leginkább csak a szerencsétlenek lépnek fel, akiknek a kezéhez hozzá van nőve a kés, szívükhöz a gond, jövőjükhöz a kétségbeesés.

Jaffában vagyunk, Tel-Aviv mellett, a szegénynegyedben, ahol 22 ezer zsidó él együtt 18 ezer arabbal. S nem békén.

Vallások és szokások bizarr kevercse a város, ahol virul az erőszak, él a vérbosszú (amit esetleg meg lehet váltani pénzért is), a törvény hol a zsidó állam, hol az iszlám jog, hol beduin mérce szerint működik. Vagy éppenséggel nem működik sehogyan sem. Ilyenkor lesz a terep a bandáké, az elzüllött rendőröké, a kiúttalan, kétségbeesett fiataloké, az erőpróbára kész kötekedőké. A menekülőké.



Drog, fegyver, függés, szeretet, szerelem, amelyből itt is, mint máshol, Rómeó és Júlia történetek sarjadnak. (Arab fiú mellé keresztény lány nem való, ahogyan zsidó lány sem...)

Valahol a cselekmény felszíne alatt – érezzük – lappang és működik egy másik világ is. Át nem látható, meg nem ismerhető. Szereplői arctalanok, kapcsolataik erősek, de nem nyilvánosak, talán tradicionálisak, bele kéne születnünk, hogy értsük. Ettől az egész történet kap valami törzsi, családi, klános, maffiás mélységet, és homályt is.

Holott ez a film valószínűleg inkább egy erősen helyhez kötött, kisrealista kép a térség jelenéről. Helyzetjelentés: dokumentarista eszközökkel, amatőr színészekkel.

Mondanám hát szimpla helyzetjelentésnek, ha nem lenne igencsak bonyolult szerkezete a műnek. De az van neki. Hiszen „fejezetenként” látjuk új meg új fénytörésben a dolgokat, értjük meg – utólag – a szereplők korábbi motivációit. Kikerekedik a kép aztán, de derűs nem lesz. Közel-Kelet nem nyugszik. Láthatjuk.

Rendezte együtt az izraeli Yaron Shani és a palesztin Scandar Copti. Ez tán még reményt is ígér...