Állati jó!

Hatásvadász a cím, megengedem, de persze direkt az – azt szeretné elérni, hogy minél többen megnézzék ezt a kiállítást. Nem mintha nélkülem kevesen tennék. Matskási főigazgató úr legalábbis úgy tájékoztatott, hogy ez a tárlat – amelyet immár hatodik alkalommal rendezhet meg a Magyar Természettudományi Múzeum – mindig behozza az árát.

Igaz, a múzeum viszonylag kedvezményes áron jut a bemutatás lehetőségéhez – amihez viszont már olyan kapcsolatrendszer, sőt baráti viszony szükségeltetik, amelyet csak évtizedek közös munkája alakíthat ki; és innen már csak egy lépés addig, hogy hebehurgya döntésekkel nemzedékek során át felépített értékeket lehet tönkretenni, fordítva azonban nem megy ilyen gyorsan ez a dolog. De – ahogy mondani szoktuk – ne szaladjunk ennyire előre. Most még ott tartunk, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítóterei maradhatnak a helyükön, csak a tárolóhelyek költöznek majd, még nem tudni, hova. (Az ásványtár egy része, ha jól értem, egyelőre a pincébe, aztán meg majd tovább.) Most még ott tartunk, hogy az állandó kiállítások mellett ideiglenes tárlatokat is láthatunk itt, igaz, a teremőri munkát is a diplomás munkatársak végzik, mert az előbbiek bérére ettől az évtől már nem volt fedezet.

Bocs, előreszaladtam. Még csak az állatoknál tartunk. Meg a növényeknél, persze. A világ legjobb természetfotói, ez a kiállítás címe, és ezúttal a tavalyi anyagból kapunk egy bő válogatást. Olyasféle pályázati rendszer ez is, mint a sajtófotó, mindenféle kategóriák vannak, a legérdekesebbek talán az életkoriak, még a tíz év alattiak is indulhatnak, és micsoda képeket küldenek be ők is! (Nem tudom, hogyan ellenőrzik a zsűriben, hogy Shepard bácsi segített-e, de hosszú távon ez is mindegy: az úgyis csak jóval később dől el, lesz-e csodafelnőtt a csodagyerekből.)

Most csak annyit jegyezzünk meg: sok van, mi csodálatos, de a természetnél (talán az emberi természetet leszámítva) nincs semmi csodálatosabb.