Hetilap kereső

szervuszausztria.hu írása

Tizenegy év után most jutott el a New Yorkban fogva tartott Schiele-kép ügye addig, hogy megkezdődhet a bírósági tárgyalás. Rudolf Leopold múzeumigazgató, a kép tulajdonosa reméli: ha a bíróság elfogadja érvelését, vagyis hogy nem tudott a festmény múltjáról, akkor a kép visszakerülhet gyűjteményébe. A restitúciós folyamat, a rabolt vagyonok visszajuttatása a törvényes örökösökhöz eközben javában tart, s időről időre még okoz meglepetést.

Annak idején, 1998-ban valóságos sokkot váltott ki a hír, hogy a minden idők legnagyobb New York-i Schiele-kiállításának két festménye, a Wally portréja és a Holt város III. nem utazhat haza, mert a Bondi illetve a Reif család bejelentette rájuk igényét. Ugyanis ők a törvényes örökösei a kép eredeti tulajdonosainak, akiktől a nácik törvénytelenül vették el a festményeket. Az ügy kapcsán egyébként az osztrák kormány jobb későn, mint soha alapon 1998-ban törvényt fogadott el arról, hogy az 1938-45 között a nácik által elrabolt, vagy nevetséges árért kizsarolt vagyontárgyakat vissza kell juttatni a törvényes örökösöknek.

A Holt város III. kétéves huzavona után visszakerült Bécsbe, miután szakértők megállapították, hogy az igényt bejelentő Reif család tulajdonképpen nem egyedüli örökös, így nem jogosult az eredeti tulajdonos Fritz Grünbaum hagyatékának megszerzésére. A Wally portréja azonban mindmáig a New York-i államügyészség foglya, pedig a MoMA (a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, amely 152 képet kölcsönzött Leopoldtól az 1997-98-as kiállításra), mindent elkövetett a döntés megmásítása érdekében.

Minden közvetítési kísérlet kudarcot vallott. Az örökségre igényt tartó család és Rudolf Leopold nem tudott megegyezni. Az idős bécsi szemorvos mindeddig hiába sorakoztatta fel bizonyítékait arról, hogy ő maga törvényesen, megfelelő ellenértékért jutott a képhez. Leopold már egyetemista korában hódolt a gyűjtés szenvedélyének. Az Egon Schielével személyes barátságot fenntartó Arthur Roesslertől vásárolta az ötvenes években gyűjteménye első Schiele-képeit. A Wally portréját 1954-ben csere és vétel útján szerezte meg az Osztrák Galériától – állítása szerint mit sem tudva a kép történetéről.

Az ilyen perek eddig a legtöbb esetben a visszajuttatási kötelezettség megerősítésével végződtek. A legnagyobb port az az ítélet váltotta ki, amelynek nyomán a Belvedere kénytelen volt visszaadni öt Klimt-képet az Amerikában élő örökösöknek. A legjobban az az Adele Bloch-Bauert ábrázoló két portré elvesztése fájt. A búcsúkiállításon ezrek vártak türelmesen a sorukra, sokan virággal a kezükben, hogy még egy pillantást vessenek Arany Adele gyönyörű alakjára. A festmények az eredeti modell 90 éves unokahúgához kerültek – miután az osztrák állam a vételárként megjelölt összeget nem tudta kifizetni. Később az első Adele képet Ronald Lauder vásárolta meg (135 millió dollárért). A gyönyörű festmény ma az ő manhattani galériájában tekinthető meg. A hét évig tartó, néha igen méltatlan ausztriai huzavonával tarkított per pikantériája, hogy az idős amerikai hölgy ügyvédje Randol Schönberg volt – az Ausztriából emigrálni kényszerült zeneszerző unokája.

A Klimt-képek visszaadása (amiről egyébként amerikai határozat értelmében végül háromtagú osztrák bíróság döntött) a restitúciós folyamat eddigi csúcspontja, de korántsem a vége. Az állami intézményekben, múzeumokban, könyvtárakban, a földhivatalnál kisebb-nagyobb elánnal máig tart a leltározott tárgyak, illetve a bejegyzett ingatlanok eredetvizsgálata. 2001 óta 20 ezer képzőművészeti tárgyra és 19 ezer ingatlanra vonatkozó kérelem futott be – utóbbiak között nem egy igen ismert és értékes bécsi palota, bérház is van. Néha nagy nyilvánosság előtt, máskor inkább csöndben egy-egy értékes vagyontárgy vissza is kerül az örökösökhöz. A vitás esetekről többnyire értesül a közvélemény.

A legutóbbi ezek közül a Czernin család nemrégiben benyújtott igénye a Kunsthistorisches Museum egyetlen Vermeer-képére. Jaromir Czernin gróftól 1940-ben Hitler leendő linzi múzeuma részére zsarolták ki a Festészet művészete című képet. Bár a gyűjtemény létesítésének megbízottja az akkori körülményekhez képest magas árat, 1,65 millió birodalmi márkát fizetett, az egyébként eladásra szánt festményre annak sokszorosáért lett volna amerikai vevő. A tulajdonos és felesége a képet kénytelen volt átengedni jóval értéken aluli áron, mert csak így menekülhettek el a haláltábor elől. Az örökös most a törvény értelmében szeretné visszakapni a képet, amelyhez a Kunsthistorisches Museum érthetően ragaszkodna. Perről egyelőre nincs szó, ám hosszas alkudozásra lehet számítani. Még az sem tisztázott, hogyan került a kép 1946-ban az Osztrák Köztársaság tulajdonába. A KHM tárgyalói arra hivatkoznak, hogy a Czernin család annak idején igen nagy összeget kapott, amilyenhez hasonlót Hitler egyetlen más műtárgyért sem fizetett, így az ügylet adás-vételnek is tekinthető.

Tény, hogy az elintézetlen kérelmek száma többezres nagyságrendű, az pedig kiszámíthatatlan, hány tisztázatlan ügy, kivizsgálandó igény kerül még elő.

Más osztrák témájú cikkeket is olvashat a Szervusz Ausztria honlapon.