Hetilap kereső

Sztankay Ádám írása

Első műve, a rendszerváltást követő privatizáció történetét feldolgozó Vagyonregény mára gazdasági stúdiumok tananyaga lett. A nemrég megjelent Trüffel Milán, avagy egy kalandor élete arra bizonyíték: a szélhámosság metódusai már a Monarchiában is hasonlóak voltak. Csak a minőségben van némi változás. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

- Új regénye plasztikusan idézi a Monarchia korát. Eddig ismeretlen, ám valós tények színezik a fikciót. Mi a kulcs az időutazáshoz?
– Hat évig dolgoztam a regényen. Lassan sétálgatva a „források” között. Mednyánszky László tikos naplója éppúgy adalékul szolgált, mint a korabeli éttermek étlapjai. Vagy a színházak, a cirkuszvilág, a mulatók, bordélyok működését bemutató cikkek. Amelyeket olyan szerzők is jegyeztek, mint Ady vagy Kosztolányi. Ám a korszak más újságírói is igényesen adták vissza a hétköznapok tipikus nyelvi fordulatait, szóhasználatát. Így sikerült újrakonstruálni a Monarchia sokszínű, de mára elfeledett nyelvét is.

- Könyve akár a jelenkor parafrázisa is lehetne. Bizonyos részein erős áthallásokat érezni.

– Üzletemberként, tanácsadóként vettem részt a rendszerváltás utáni privatizációban, amely valóban mutat hasonlóságot a 19. század végének hangulatával. Mindkettő a „gründerzeit” időszaka. Az 1800-as évek vége felé hatalmas építkezések, közmunkák indultak Budapesten. Felbukkantak az új csalók is, akik korszerűbb „technikákat” használtak a panamákban. És a hatalmas vagyonok újraelosztásának idején kialakul egy új tőkésréteg is, amely magával hozza az adott kor parvenüit. Mint manapság is.

- Véletlen, hogy sztorijának egyik öntelt és átvert főrendjének, József főhercegnek Alcsúton van birtoka? Vagy hogy a Monarchia Budapestjének közismert habókosát Orbánnak nevezik?

– Az alcsúti főherceg valós figura. Szánalmas sorsú ember volt, tehetségtelen katona, aki mindenáron nyomot akart hagyni maga után. Egy szélhámos valóban átverte, majd 1944-ben ő áldotta meg a nyilaskeresztes zászlókat. Pestnek pedig tényleg volt akkoriban egy kedves, flúgos karaktere, Orbán, akit mindenki ismert és szeretett. Tábori Kornél korabeli riportkönyvében még fotó is van róla.

- Főhőse, Trüffel Milán, az ugyancsak szerethető szélhámos a börtönben hall először sommás ítéletet a kor politikusairól. Svindlertársai állapítják meg: azok még náluk is nagyobb gazemberek. Trüffel szabadulva – s mielőtt elhagyná az országot – sikeres és gátlástalan kampányfőnök lesz egy lapszerkesztőből avanzsált képviselőjelölt mellett. Ez is valós sztori?

– A főhőst részben Strassnoff Ignácról, a korszak egyik szélhámosáról mintáztam. Ő kampányfőnök is volt egy óbudai választáson. A könyv bűneseteit is egykori svihákok történetei ihlették. De engem az izgatott igazán: miként költhették el azt a pénzt, amelyhez elég szellemes megoldásokkal jutottak. Hol lehetett nagy ételeket enni, miként kultiválták már akkoriban is a borkóstolást. Hogyan tudott egy semmiből előbukkanó, ám eszes szélhámos kapcsolatba kerülni nagy kaliberű nőkkel. Miként történt mindez a Monarchiában. Mert a gyorsan meggazdagodóknak ma is van hajlamuk a hedonista életforma elsajátítására, csak más a minőség.

- Ha jól sejtem: ebben visszafejlődés tapasztalható.

– Az említett József főhercegnél sokkal intellektuálisabb arisztokraták jelentettek igazi mintát a Monarchiában. Akik nagy tradícióval bírtak a kultúrát, ízlést tekintve. Akkoriban még grófoktól, hercegektől lehetett eltanulni bizonyos viselkedéseket. Vagy bankházak kiművelt vezetőitől, magas iskolázottságú iparbáróktól. Trüffel is állandóan gróf akar lenni, hozzájuk akar hasonlítani. Ami a jelent illeti: egyszer összetalálkoztam Kulcsár Attilával, még mielőtt elhíresült volna. Róla pillanatig sem hittem, hogy – mondjuk – angol bankárhoz akarna hasonlítani.



- Trüffel Argentínából tér haza a harmincas évek elején: épp bontani kezdik ifjúsága színterét, a rácok, svábok lakta zegzugos Tabánt. Ennek kapcsán kezdi megírni visszaemlékezéseit, amelyben a jövőről is vizionál, a Tabán helyén égbe nyúló szállodákról, fürdőpalotákról. Ebből máig sem lett semmi. Miben tévedett az amúgy jó szimatú Trüffel?

– A harmincas években a Tabánt alvó Csipkerózsikának tartották. Régi házait azért bontották el, hogy ebben a különleges környezetben elegáns fürdőhotelek, európai színvonalú szórakoztatónegyed épüljön. Majd jött a világválság, a háború, aztán a Rákosi-, Kádár-korszak. A Tabán ma is egy közepes színvonalú park. Vagy inkább tágas kutyafuttató. Trüffel idején nemcsak az alkotóknak, de akár a nyomdászoknak, a pékeknek vagy a mészárosoknak is megvolt a maguk megfizethető kávéháza, ahol lapokat olvastak, eszmét cseréltek. Honnan tudhatta volna Trüffel, hogy mindez egyszer visszahozhatatlanul eltűnik? Az ő gondolkodására még olyan urak hatottak, mint báró Podmaniczky Frigyes.

- Trüffel egyes szám első személyben meséli el történetét. Az ön esetében mennyire igaz a Bovaryné-effektus?

– Az ember beleírja magát néhány figurába. Szeretem Trüffelt. Sok minden megtörtént velem is, ami vele. Egyetemi oktatóként persze még távol voltam azoktól a helyzetektől, amelyekben eltanulható az élet önfeledtebb élvezete. De miután üzletember lettem, már nagyobb pénzek körül mozogtam. A kilencvenes évek elején egyre több jó étterem nyílt, ott tárgyaltunk, s közben élveztük a kifinomultabb konyhaművészetet is. Az első igazi borkóstoláson is átestem. Mondhatni: a saját parvenüségem tapasztalatai is benne vannak a könyvben. De akkor lehetnék csak igazi Trüffel, ha bátrabb volnék, s kevesebb lenne bennem a moralitás.

- Negyvenhat évesen írta első könyvét, a Vagyonregényt. Már saját vagyon birtokában?

– Inkább csak polgári jólétben. Több kanyar vezetett odáig. Jogot végeztem, majd filozófia szakot. A rendszerváltás környékén egyik barátommal tanácsadó céget alapítottunk, aztán cégeket gründoltunk, amelyek idővel szinte maguktól működtek. Kicsit unalmassá vált, s akkor barátaim javaslatára megpályáztam az ORTT főigazgatói posztját. Tizenhat aspiráns közül nyertem el. Két évig töltöttem be a tisztséget: egy évig a Horn-, egy évig az Orbán-kormány alatt. Elég sok mindent láttam. Végül az Írisz TV körüli trükközések miatt mondtam le.

A politikából kimenekülve azt gondoltam: visszamegyek a családi vállalkozásba. Ám a feleségem azt mondta, egyedül is boldogul. Akkor döntöttem el: írni fogok. Előjött belőlem a bölcsész.

- Három könyvet jegyez. Az első és a legutóbbi témaválasztása erősen összecseng.

– A Vagyonregényben az újgazdag réteg mindenféle típusát – valami belső indíttatástól vezérelve – kollektív lelkiismeret-furdalással ábrázoltam. Csaplár Vilmos barátom mondta utóbb: próbálkozhatnék más megközelítéssel. Például: a vagyonfelhalmozók élvezték azt, amit csinálnak. Akkor jutott eszembe: teremtek egy lelkiismeret-furdalás nélküli, viszont szerethető kópéfigurát.

- Mintha önmagával viaskodna. Következő könyvének mi lesz a témája?

– A rendszerváltás abszurditásáról tervezek egy szigorúan fikciós regényt. Amelyet már nemigen lehet szociográfiának tekinteni, mint az elsőt. Még akkor sem, ha ahhoz is saját tapasztalatok adják majd a muníciót.

- Ha jól érzékelem: nem tud szabadulni a bűn gondolatköréről.

– Beszéljünk inkább bűnöcskékről.

- Trüffel Milán nagy írók, kolosszális művészek alkotói tevékenységéhez hasonlítja szélhámos működését. Korunk „bűnöcskéinek” elkövetői hasonlóan artisztikus lelkek?

– A maiak inkább az önfelmentésben gondolkodnak. Aki elsíbol százötvenmilliót, az mindjárt tud valakit, aki kétszázat csalt el. A politikai pártok is állandóan egymásra mutogatnak. Általában: mintha így működne az egész ország.