Hetilap kereső

Marton Éva írása

2011-ben először készítették el külföldi mintára azt a listát, amely a művészeti szcéna legbefolyásosabb intézményeit és szereplőit rangsorolta. A Ludwig Múzeum és a Szépművészeti Múzeum után a lista harmadik helyére került Műcsarnok igazgatójával MARTON ÉVA készített interjút.

–Meglepte az előkelő helyezés?

– Nem. Egyfajta játéknak tekintem ezt, amit mások játszanak, engem különösebben nem izgat. Fogalmam sincs, milyen szempontok alapján és kik rangsoroltak. Ami pedig a művészeti kiállítóhelyek és múzeumok pozícióját illeti, az roppant nehezen mérhető. Ilyen értelemben nincs verseny köztünk – legalábbis nem hiszem, hogy bármelyik intézmény vezetését az motiválná, hogy a többiek közönségét elhódítsa. Ez azért sem menne, mert a látogatókörünk nagyrészt azonos. Ahol egy másik közönségréteg található, az inkább az egyéb szabadidőközpontok garmadája.

– Ha a konkurencia a pláza, és a fiatalokra építi tervezett közönségét, miként lehet ezt a generációt megnyerni?

– Nem biztos, hogy meg lehet nyerni. Hátránnyal indulunk. Pontosabban: a fiatalok eleve hátránnyal indulnak nyugat-európai kortársaikhoz képest. A magyar közoktatásban a vizuális kultúrára való nevelés ugyanis bántóan alacsony színvonalú. Először ezen kellene változtatni ahhoz, hogy megnyerhessük az új generációkat. De persze nem adjuk fel: azért is rendezünk izgalmas, rendhagyó kiállításokat, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését. Ugyanakkor nemcsak bennük gondolkodunk, sokkal inkább abban, hogy jó kiállításokkal minél szélesebb közönséget érjünk el.

–Igazgatóságának első nagy kiállítása a Bizottság volt, egy kicsiny szubkultúra része. Ha nyitásban és közönségben gondolkodik, miért éppen ezt választotta bemutatkozásul?

– Jogos kérdés, hiszen a Bizottság mindig is szubkultúra volt, bár a nyolcvanas években sokkal többen voltak nyitottak rá, mint manapság. Amikor szélesebb közönségrétegről beszélek, a hagyományos értelemben vett művelt nagyközönségre gondolok. Nyilvánvalóan nem milliókról van szó, de azért nem is annyira kicsi ez a kör. A Bizottság-kiállítás, amelynek alapmotívuma az emlékezet és az emlékezés kettéválása volt, nekik szólt. Sokan meg is nézték. Ennek köszönhetjük, hogy tudomásom szerint az egyetlen olyan nagy kulturális intézmény vagyunk, amely 2011-ben negyven százalékkal tudta növelni a jegyárbevételét.

– Bár játéknak nevezte a toplistát, nézzünk e játék mögé. Három olyan nagy intézményről van szó, amely tematikában és közönségét tekintetve érintkezik egymással. Mind a Szépművészeti, mind pedig a Ludwig Múzeum nyitott a kortárs irányában. Sértik-e egymás felségterületeit, vagy békésen megférnek ezen a szűk piacon?

– Erősítésnek gondolom ezt, nem pedig versenynek. Valóban, a művészeti kiállítások terén e három intézmény meghatározó szerepet visz Budapesten. Ugyanakkor a Műcsarnoknak más a feladata, hiszen mi nem vagyunk múzeum, nincs gyűjteményünk. A múzeum a kanonizálódott műtárgyak helyszíne – mi inkább alakítani igyekszünk a kánont.

A teljes interjút a 168 Óra legfrissebb számában olvashatják.