Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

Kegyelmes Uram! Azokat a zsidókat, kiknek magatartása „különösen feltűnő” Balatonfüreden, munkatáborba behívatni méltóztassál.

E feljelentés 1942-ben íródott Sch. altábornagy számára, pontos névsorral. Meglehet, nem is a feltűnéssel volt a baj, hanem a vagyon vált kívánatossá. Egy magyar királyi honvédtiszt jelentkezik pirulás nélkül a zalai alispánnál: „A zsidóingatlanok kiutalása kapcsán szeretnék valami jó hasznot hajtó... 10-25 katasztrális hold körüli ingatlanhoz jutni, amelyen lakóház és gazdasági épületek is vannak... Tapolca és Almádi között, hogy a munka mellett a Balatont is élvezhessem. Mostanig nem mozogtam, és látom, hogy az ügyesebbek már minden jobb dolgot megszereztek maguknak... pedig az érdemeim fokozottan megvolnának...”

1860 után engedélyezték a zsidóknak a földvásárlást, a szőlőtermelésbe és borkereskedelembe való bekapcsolódást. A filoxéravész után ők importálnak Franciaországból és Amerikából ellenállóbb fajtákat. Ezeket telepítik a hegyoldalakra és a partra. Az Oblatt, Hirschfeld, Zollner, Marton, Szlávi családok jelentős szakmai sikereket értek el. Baradlay Jenőnek (a magyarosítás előtt Steiner Aurél), a veszprémi püspökség jószágkormányzójának nedűje elnyerte egy londoni bemutatón „a világ legjobb bora” kitüntetést.

Volt mire szemet vetni.

1944 májusában a tapolcai gettóba koncentrálják a környékbeli illetékességűeket. Júniusban áttelepítik őket a zalaegerszegi téglagyárba, és még a vonatjegyet is kifizettetik velük. Innen indulnak aztán a szerelvények Auschwitzba.
Százötvenháromból tizenöten tértünk vissza – mondta Oblatt Sándor, a hitközség volt elnöke. Ott pusztult huszonhat gyerekkorú és csecsemő. A hajdani, békebeli (1866–1903) füredi rabbinak, Pollák Ábrahámnak huszonegy unokája és dédunokája.

Nemcsak a helybeli hiánylistákról szól ez a fájdalmas kötet.

(Z. Karkovány Judit: Hiányjel. Fejezetek a balatonfüredi zsidók történetéből. Kiadta a Balatonfüred Városért Közalapítvány.)