Hetilap kereső

Buják Attila írása

Szigorúan bizalmas jelentések mindig vannak. 1989-ben is léteztek ilyenek, bár akkor már korántsem a fénylő múltú szocialista óriásvállalat, az állambiztonság állt az események fókuszában.

De ahogy a felbomló Róma utolsó Augustusai a bukás előtt viselték a legpompásabb bíbor-arany tógát, a magyar állambiztonság is ’89-re érte el a bürokratikus virágzás csúcsát. Az almanachszerű forráselemzés (és személyi lajstrom) szerint mindent „lefedtek”, mindenütt jelen voltak. A tömegrendezvényeken, fesztiválokon, rockkoncerteken, az idegenforgalomban, IBUSZ-utakon, Pakson és az arab világban. A rádiótechnikában, a sportban, a zánkai úttörőtáborban, a nyári egyetemeken, a Nagy Imre-temetésen és a kisgazdapártban.

A Müller Rolf és Takácsi Tibor által szerkesztett „iratismertetés” a legendás év, 1989 állambiztonsági dokumentumain alapul. Mert ahogy a halott körme tovább nő a koporsóban, a megfigyelő hivatal – önsúlyánál fogva – tovább zúg, zakatol, beszervez, lehallgat, rögzít. Bele a süket éjszakába. De senki sem kíváncsi már rá. Az ügynökök is engedetlenek: többet kell elbocsátani, mint ahány friss erőt be lehet szervezni. Az állomány is menekül, a jövőjét félti. A savanyú állambiztonságiak „életszínvonala csökken”, vannak, akik már „nyomorszinten élnek” és megfigyelnek.

Mert nem könnyű ám váltani. A zavaros világban is egyre nehezebben igazodik el egy tisztességes tartótiszt. Mert ki a „gazda”?

A végjáték külön bája, hogy az utolsó éves jelentésben, az októberi pártkongresszus után a volt állampárt keményvonalasai, Grósz, Berecz, Thürmer szerepelnek államellenes, „veszedelmes szélsőségként”.

A kutatók szerencséje, hogy az utolsó éves jelentések még ’89 karácsonya előtt elkészültek. Mert a Duna-gate zavaros napjaiban el sem készültek volna.

(Szigorúan titkos ’89. A magyar állambiztonsági szervek munkabeszámolói. Szerkesztette: Müller Rolf és Takácsi Tibor. L’Harmattan Kiadó.)