Hetilap kereső

Bölcs István írása

A címmagyarosítás Oscar-díját nem adnám oda a szerzőknek. A szójáték csikorog. Akkor is, ha tapintatosan letöröljük a végeredményről a verítéket.

A címmagyarosítás Oscar-díját nem adnám oda a szerzőknek. A szójáték csikorog. Akkor is, ha tapintatosan letöröljük a végeredményről a verítéket.
És a gyermekdeden együgyű humorcsiholásnak még nincs vége, sőt. Roppant mulatságos például, hogy a turistabusz vezetőjét Pukinak becézik, holott valódi neve Kaka. (Alsó tagozatosok: lehet nevetni.)

Turistának lenni Görögországban persze hálás dolog. Idegenvezetőnőként, magányosként és csalódottként egzisztálni – nem annyira. Ez itt a mese magva. Különben minden más már ismerős. Zorba táncol, aztán a mi turistacsoportunk szintén, a bazi nagy görög lagzi küszöbére is eljutunk. Fix szépségként lehet számítani a Parthenon képeire, az olimpiai stadionra, a Delphoi oszlopai közt remegő rémalakra. Fix csalódásként lehet számítani a lepusztult hotel lakóinak kálváriájára: a lift megáll, a villany bedöglik, a telefon rossz, a portás szemtelen, és ajánlatot tesz lestrapált hősnőnknek. Az utasokat nem érdekli semmi. Hülyék, akik csak fagylaltra ácsingóznak a hatalmas görög múlt helyett.

Tegyük hozzá, csak hogy megforgassuk a kést a sebben s ebben, hogy hősnőnk nem született idegenvezető, hanem született történelemtanár. Így a fájdalom dupla: amit kínál, az nem kell, amit nem, arra buknak bunkóék.

Erre mondta báró Jósika: „az élet nehéz.”

Persze láttak már filmet e történet elmesélői is, tudják, hogy kívánatos a jó befejezés, amely során kívánatossá válik maga a merev és csontos, csalódott és felmondás alatt álló hölgy is, akit a felhevített utasok végül pajzsra emelnek. És hiába már az amerikai egyetemek levele: tessék nálunk professzorkodni, Hellasz nem ereszt. Itt marad megszépült hősnőnk, görögbe fogadva. (Bocs.)

(Amerikai–spanyol vígjáték, rendezte Donald Petrie.)