Hetilap kereső

Göbölyös N. László írása

Montalbano felügyelő alakjának megteremtője, Andrea Camilleri kétségkívül a legsikeresebb író ma Olaszországban. Könyveit millió számra veszik, holott még az úgynevezett „best-sellereket” is legtöbbször ötszámjegyű eladási példánnyal jegyzik. A veterán író most már azt is megengedheti magának, hogy új könyvét nem hagyományos kiadónál, hanem egy újraindult irodalmi folyóirat mellékleteként publikálja.

A tv-sorozat már meghódította egész Európát, nálunk is nagyon népszerű, Latin-Amerikát, Ausztráliát és hamarosan a BBC is műsorára tűzi.

Camilleri hazai sikerének egyik titka, hogy olyan szavakat használ, amelyeket saját honfitársai sem ismernek. Szívesen használja – főleg érzelmek kifejezésére – gyermekkora szicíliai dialektusát. A nyelvjárás ereje akkor világosodott meg előtte, amikor egyszer kamaszkorában édesanyja leteremtette, mert későn ment haza. A mama először szicíliai nyelven fakadt ki, hogy haszontalan kölyök iránt érzett aggodalma miatt nem tudott aludni, aztán, amikor közölte vele a büntetést, a zsebpénz-megvonást, átváltott olaszra.

A 84 éves Camilleri igen szerteágazó életművet mondhat magáénak: megírta többek között a Nobel-díjas író, Luigi Pirandello regényes életrajzát, írt sötét történetet egy, a fasizmus idején megerőszakolt szicíliai fiúról, de a siker a Montalbano-regényekkel köszöntött rá. De ez sem ment egyik pillanatról a másikra. Az író első regénye éveken át a fiókban sínylődött, Camilleri szerint azért, mert a potenciális kiadók megijedtek a dialektustól. Az első Montalbano-könyv végül 1978-ban jelent meg nyomtatásban, de Camillerit az 1999-ben kezdődő tv-sorozat tette végül ismertté. Az állami RAI-csatornán vetített széria azonnal meghódította a tv-nézők millióit, nemcsak az izgalmas történettel, az életszerű figurákkal, hanem a szicíliai táj és a barokk városok festményre illő képeivel is.



A nyelvjárás nem riasztotta el a siker nyomán a külföldi kiadókat. Mint Francesco Espamer, a Harvard romanisztika-professzora elmondta, a francia és német fordításokban általában megőrizték a szicíliai szavakat, míg az angol változatban a szleng és egy brooklyni akcentus mellett döntöttek, hogy ne vesszen el az eredeti íze.

A Montalbano-történetek színhelye a képzeletbeli Vigata város, amelynek modellje Porto Empedocle, Camilleri szülővárosa volt. Montalbano ösztönösen megérzi az ott élők emberi gyarlóságait, mert közülük való. Egyik korai regényében, A víz alakjában (La forma dell’acqua) Montalbano elvet egy nem döntő fontosságú bizonyítékot, mert az kellemetlen helyzetbe hozhat egy szőke svéd bombázót, aki az ügyben érintett politikus menye. Ugyancsak képtelen ellenállni háziasszonya tésztájának, amelyet legénylakása tengerparti teraszán fal, miközben azon rágódik, hogy ki lehet a legutóbbi vigatai gyilkosság tettese.

Camillerinak remek érzéke van a párbeszédekhez, hála hosszú évek színházi és tv-rendezői, valamint forgatókönyvírói tapasztalatának. „Harminc évi színházi rendezés után számomra a párbeszéd alapvető fontosságú lett a regény szerkezetében” – mondja.

A szicíliai szavak először zavarba hozhatják a kezdő olvasót, de aki kitart, feltörheti a kódot. Camilleri elegendő kulcsot és összefüggést ad hozzájuk és alkalmanként megadja a fordítást is – hívja fel a figyelmet Jana Vizmuller-Zocco, a torontói York egyetem nyelvész professzora. „Egy Camilleri-olvasó nemcsak bűnügyi, hanem nyelvnyomozó is” – állítja a tudós. Az olasztól enyhébben eltérő szavak mellett szerepelnek nála gyökeresen más kifejezések, mint például a „piccilidrru”, amely kisgyereket (bambino) jelent.

Camilleri szerényen fogadja sikerét, miközben bújja a lapok bűnügyi rovatait ötletekért. Szigorú időbeosztással dolgozik: reggel 6-kor kel, 6.45-kor leül a számítógéphez, és 10 óráig ír.

Az író ellenállt annak a csábításnak, hogy nagyobb szerepet adjon regényeiben a maffiának, így aztán nem kellett idealizálnia a szervezetet. Ugyanakkor írt a 2006-ban elfogott Bernando Provenzanóról, a legfőbb keresztapáról. A palermói ügyészek átadták neki Provenzano valamennyi feljegyzését, amelyeken keresztül alvezéreivel érintkezett rejtőzködésének 40 éve alatt. A könyv bevételeit a meggyilkolt rendőrök gyermekeit támogató alapítványnak utalta át.

Legújabb műve, a Garibaldi csizmája (Lo stivale di Garibaldi) középpontjában Enrico Falconcini, Agrigento város prefektusa áll, aki mindössze 5 hónapig, 1862 augusztusától 1863 januárjáig töltötte be ezt a tisztséget. Falconcini annak idején megírta hivatali idejének történetét, és Camilleri ennek az előszavát bontotta ki regénnyé, az olasz egyesülés utáni Szicília paródiájává. A regény január végén a két évi szünet után újraindított szicíliai irodalmi folyóirat, a Stilos ajándékköteteként jelent meg. Az írót régi barátság fűzi a folyóirat alapító-főszerkesztőjéhez, Gianni Boninához, aki tavaly adta ki a vele készült interjúkötetet Mindent Camilleriről (Tutto Camilleri) címmel. A Stilos a későbbiekben is hasonló ajándékkötetekkel kívánja propagálni a sziget irodalmát.

Andrea Camillerinak nem célja a magas irodalmi körökhöz tartozni. „Amikor naplót írok, akkor azt magamnak írom és megtartom a fiókomnak. Ha azonban regényt írok, remélem, hogy a lehető legtöbben elolvassák és nem feltételezem, hogy az elitnek írok” – vallja be.

Olaszországgal kapcsolatos további írásokat a Tuttoitalia.hu oldalon olvashat.