Az egész társulat elutazott
Dörner György átvette az Új Színházat
Dörner György átvette az Új Színházat; a teátrum február 1-jével kinevezett igazgatója és Márta István eddigi igazgató között kedd reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele.
Márta István közölte, hogy az átadás-átvételen a főváros képviselője, a színház jogásza, gazdasági vezetője, gazdasági igazgatója, műszaki igazgatója és Dörner György vett részt csapatával. Mint mondta, átadták a megfelelő okiratokat, a színház pecsétjét és az igazgatói iroda kulcsát. Az eseményt követően Márta István és a társulat újvidéki vendégjátékra utazott az Erdő című darabbal.
Dörner György elmondta: az átadás-átvétel rendben lezajlott. Pozsgai Zsolt, aki február 1-jétől a színház főrendezője, problémaként említette, hogy az egész társulat vendégjátékra utazott, így üres színházban kezdik a munkát. Mint mondta, Kodolányi János Földindulás című művének próbái hétfőn indulnak, csütörtökön társulati ülést tartanak.
HozzászólásokÖsszesen: 10 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Itt azt bizonygatja néhány ember, hogy a kultúra csak baloldalon létezik baloldali szerzőkkel baloldali történetekkel?
Továbbá a jobb az csak rossz, gonosz és fasiszta lehet?
Bizonyára így kerek a világ.....
kissapuka
Ez ugyan olan átverés lesz mint a fidesz csodavárás. Semmi se fog változni. Pár ócska és nézhetettlen csurga darabbal kiegészítik a repertoárt oszt fólytatodik a szinház élete.
Szerintem ki fog derülni, hogy nagyobb volt a füstje a dolognak mint a lágja. A szinház egyszerüe gazdaságilag fog fuccsolni és nem a politika miatt.
Clavigo
Kultúrából rád sem sok ragadt. Elvtársakról általában lepereg...
Agyament az, aki politikai szempontok alapján nevez ki színházigazgatót s értékel egy színházat. Méginkább az, aki örül annak, hogy lesz egy "konzervatív" színház Budapesten. Egyáltalán, lehet egy színház "konzervatív"?Ez esztétikai értékmérce? Kíváncsi lennék, hogy ilyen szempontok s ilyen pályázat alapján lehetne-e valaki színházigazgató Londonban, ahol azért egy kicsit mívesebb a színházi élet, mint nálunk...Leginkább az zaza, aki tapsol, ha a politika beletenyerel olyan dologba, amikbe nem kellene. Kádár kultúrpolitikáját ezért szidtuk. Visszahozzuk a módszereket?
Ez is eljött?
Mi lesz az első darab?
A Liberálisok mennybemenetele vagy Szocialistáka tisztító tüzön címú darabok?
Dörner úrnak azt kivánom tartsa meg a tehetségét ,jottányit se engedjen azokból....
Semiféle kárt nem fog okozni széles hazában ha azt a nyamvadt kozmopolita kisebbséget pegellérre állítja..... Jó munkát és mi meg elmegyünk az előadásra....
Aki Kodolányit ismeri annak ez nem kérdés..... legfeljebb csak az hogy mikorra kap jegyet.....
sutbaone!
Tudom, hogy nem fogja megérteni, de azért leírom: "Nem az cselekszik bölcsen, ki hazaszeretetét abban helyezteti, hogy minden idejét annak dicséretére pazarolja, hanem inkább az, aki hátramaradásait fejtegeti s boldogításában elő segélleni fáradozik. Ami igazán jó s kitűnő, nem kell annak dicséret; fénylik a gyémánt magában is." Ezt Széchenyi István írta, gondolom hallott róla.
sutbaone.Mit jelent feléd a kulturáltság??Ne is sorold..Kossuth tér,Andrássy út,stb-stb.Nemzeti szinekbe öltözve sz@rtatok-hug.yoztatok,amerre éppen rátok jött.Aztán a számotokra nyilvános klotyóban birka-sütés,bográcsgulyás a lefáradt hazafiaknak.Kevesebbet kellene reklamálnod a kulturáért.Előbb meg kellene ismerkedni vele..
örülünk?? Most már lehet játszani ha Csurka megirja ,Szálasi életét,Horthy mennybe menetele,jobbikos,gárdások rock operát amint gyujtogatnak,randaliroznak.
Örülünk neki, hogy egy szélsőjobbos sziházigazgatója lett az Új szinháznak.