Hetilap kereső

Bölcs István írása

A teljes szabadságban mindent szabad, amíg ki nem derül, hogy valaki nem mosogatott el. Azaz: a szabadság mint közmegegyezés nem működik. A kommunában sem. Svédországban sem. 1975-ben sem.

Azoknak az időknek a hívószavai így szóltak: Pinochet-diktatúra, vietnami háború és Tet-offenzíva. A gyerekek kínzásosdit játszottak, a felnőttek meg teljes szabadságot. Konvenciók nélkül, nyitott házzal, nyitott szerelmi kapcsolatokkal, az asztalnál hústalanul, az ágyban húsosan, hetero- és homohálókkal, de tévétlenül, a maguk szabta rend szerint szinte vétlenül.

A lázadásnak van ideológiai magja is: balra húznak a kommunárok. Provokálóan Olof Palme ablaka alatt szerenádozik a férfi, a szocialista eszméhez megtért nő (a szocdemektől balra) nem borotválja többé a hónaalját (felszabadult).

A világ másik oldala sem vonzó. Az asszonyverő, magányos részeges, a hippi kommunát kukkoló, majd a pincében magamagán barkácsoló nyárspolgár s a többiek.

A történet ott fordul, amikor a megvert asszony két kisgyerekével bekéredzkedik az Együtt nevű közösségbe, és a szabadságba már éppen belefáradó veteránoknak szembe kell nézniük új (régi) kihívásokkal. Úgy hívják őket: hotdog, tíví, család.

Indul a bomlás. A nyitott párkapcsolatok lengőajtaja rácsapódik a túl táglelkű asszonyszemély hüvelykjére, az elhagyott férj férfival vigasztalódik, s a gyerekek is kikövetelik a magukét.

Itt a megbánások és visszaváltozások ideje. Amit egy szimbolikus, hólepte focifinálé zár: mindenki együtt rúgja a labdát: elhagyott és elhagyó, pofozó és pofozott, hippi és antihippi. S ha még összevissza rugdalóznak is, már látható: vissza fognak térni a szabályokhoz.

A számos díjat begyűjtött, erősen ironikus, pukkasztó svéd, dán, olasz vígjátékot Lukas Moodysson rendezte tele.