Hetilap kereső

Sipos Balázs írása

Ha minden a terv szerint alakult volna, Márai Sándor könyvei nyomán lehettem volna polgárrá, hiszen a nyolcvanas évek legvégén, frissen-fiatalosan maturált emberként az ő könyveit olvastam reggel, délben és este. Akkoriban a naplókat, mint sokan, én is olyan idegesen forgattam, mint a nagykorúvá és hirtelen teljes jogúvá vált kamasz, aki addig előle elzárt és tiltott holmihoz jut. És mint hirtelen felnőtt, rém tetszett e szerep: a polgárt játszom, tehát valaki olyat, aki felnőtt egy nehéz, de értelmes és végre vállalható szerephez.

Azután jött egy időszak, amikor megbízhatatlannak találtattam ahhoz, hogy polgár legyek. Amikor a hivatalosan kijelölt és körbekerített polgári világon kívül kerültem – hiába, hogy polgárnak hittem magamat. Ekkor olvastam először az 1930-as években írt esszéregényt, az Érzelmes utazást Fejtő Ferenctől, és benne az önjellemzést: „Polgár vagyok, és szocialista.”

Egy polgár vallomása ez a mű, egy polgáré, aki könnyű tollal írta meg, hogy több közösséghez is lehet tartozni egyszerre, olyan közösségekhez, amelyek amúgy nem adnak egymásnak nap mint nap találkozót. És hogy az a polgár, aki kissé szereti ellenségeit is, és többre becsüli a vitát a tannál. Indokoltan írta tehát a Nyugatban Hevesi András a kötetről és szerzőjéről: Fejtő „kitűnő író, és az ember, amely a mondatok szelíd üteméből lassan, óvatosan, megfontoltan kibontakozik, szintén megnyerő.

A szellem embere ő, de mártírpózok nélkül; utóvégre a szellem emberének lenni még a mai zord világban is gyönyörűség...”
Új és érdekes Fejtő-könyvében Agárdi Péter hasonlóan ábrázolja.

A történelem elegáns és rokonszenvesen következetes kommentátorának, aki össze nem békíthető igazságokról mutatta be, hogy önmagukban nem igazságok, csak összepasszintva azok. (Kossuth Kiadó.)