Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Féner-házzá változott néhány hétre a Mai Manó: a hajdani műteremház minden terét a nyolcvanesztendős mester művei (és tárgyai) foglalják el.

Baki László és stábja impozáns, elegáns kiállítással tiszteleg az ünnepelt előtt – ám ő sem ül ölbe tett kézzel. Olyan gazdag friss anyaggal szolgál (a képek egytől egyig az utolsó évtizedben készültek, de többségük erre a tárlatra nagyítódott először), amelynek eredményeként a rendezők számára fel sem merülhetett, hogy valamiféle életmű-kiállítást, évtizedes visszatekintést, retrospektív főhajtást rendezzenek. Nem, itt egy alkotóerejét, alkotókedvét fölényesen őrző, kiváló fényképész mutatja meg nekünk, hogy az évek múlása nem feltétlenül teszi öreggé az embert.

A Fotóriporter című folyóirat egy egész számát e kiállításnak, Féner Tamás munkásságának szenteli ebből az alkalomból.

Ott olvasható Albertini Béla interjúja, amelyben Féner egy régi kínai bölcsességet idéz, miszerint aki tigrisre akar vadászni, annak előbb fejben kell a tigrist elejtenie: a többi már gyerekjáték. Ez a bölcsesség jutott eszembe a Mai Manó termeit járván: az, hogy ennek a fotósnak már minden tigris megvan fejben – akár portrékról, akár tájképekről, akár (itt és most emberek nélküli) szociofotókról vagy aktokról legyen szó. (Ez külön bravúr – egyébként minden szereplő részéről –, hiszen Féner évtizedek múltán „ismétli meg” híres Győri Edit-aktját egy sorozattal – az eredeti az egyetlen „régi” kép a kiállításon.) És a szűkebb pátria különös hangulatú, kinagyított emlékmozaikjai mellett még az is kiderül, hogy Féner nem csupán kiváló fotós, hanem hangulatos novellettek írója is.