Antonio Puri New York-i művész 2009-ben indította el egyedi kezdeményezését, az
Art4bartert. Most a magyar közönség is megismerheti ezt az úttörő koncepciót: Antonio Puri kiállítását kedden 18 órakor Sinkovics Ede nyitja meg a Symbol Art Galériában.
Az Art4Barter Antonio Puri szerint a pénzügyi válság idején különös érdeklődésre tarthat számot. Lényege, hogy a projekthez csatlakozó művészek alkotásait a közönség pénz helyett szolgáltatásokkal válthatja meg. Az effajta cserekereskedelem a művészettörténetben nem új, de a művész szerint ma kifejezetten vonzó lehet. A kiállított tárgyakat nem lehet pénzért megvenni, viszont minden alkotás mellett ott lesz egy címke, amelyen a művész az érte kért szolgáltatást tünteti fel. Lehet például, hogy fogászati beavatkozásra van szüksége, vagy esetleg egy stúdióra, ahol dolgozhat: aki ilyennel tud szolgálni, viheti a műtárgyat.
A koncepció szerint a barternek több előnye is van: egyrészt új lehetőségek nyílnak meg a művészek előtt. Másrészt ha ily módon is szert lehet tenni műtárgyakra, akkor azokra már nem csak elérhetetlen luxuscikkekként tekintenek a potenciális érdeklődők. És ha a szolgáltatások piaca elfogadottabbá válik, az kapcsolatot teremt a különféle foglalkozású emberek között. Ezzel a válsággal küszködő társadalom számára egy új út nyílik meg: mindkét fél számára előnyös üzletetek köttetnek, pénzforgalom nélkül.
A kiállítás megtekinthető: 2011. augusztus 30-ig, naponta 12-19 óráig. Helyszín:
Symbol Art Galéria, 1036 Budapest, Bécsi út 56.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Egyre több a jel arra, hogy visszatér a cserekereskedelem, ahogy a pénzekben meginog a bizalom. A reáliák vitathatatlanok és állják az inflációt is.
Lehet, hogy fenntarthatóbb és őszintébb lesz ez a rendszer, mert itt nem lehet áttételes pénzügyi manipulációkkal vagy valuták bedöntésével több ezer átlagember életkeresetét egyszerre zsebre vágni.