Hetilap kereső

Bölcs István írása

Volt egyszer egy filmmusical. Chicago volt a címe. Rendezte Rob Marshall. Remekül. Volt egy másik film, Nyolc és fél volt a címe. Fellini rendezte. Világsiker, klasszikus. De annyira, hogy ebből is írtak egy musicalt, játszották a Broadwayn.

Azt hitték, van rajta még egy bőr. Marshallt megbízták: rendezze revüben. Mintha a Kilencedik szimfóniát kellene megfesteni. A Háború és békét elénekelni.

Így aztán látunk is valamit, nem is. Mintha a hajdan (szinte) Federico Fellinit eljátszó Marcello Mastroiannit most meg eljátszaná Daniel Day-Lewis. Indigóval.

Elkölcsönzi tőle a nevét, gyerekkori emlékeit, mamáját, nőit, önvallomásait, kétségeit, kalapját, édes életét, Itáliáját, álmait, párbeszédeit, hányódásait, háremét, hírnevét és hazugságait, meneküléseit és terméketlenségét. Rémült és affektált futását, mert „rühellé a prófétaságot”, ami nélkül viszont nem tud élni.

Nem volna baj ezzel a másodlagossággal sem, ha adna valami emlékezeteset az eredeti élmény helyett. Például olyan muzsikát, amely a vetítés után is velünk jön. Ha a szövege nem lenne a párbeszédeknek oly gyarló. Hogyaszongya: „Külön lap vagy az életemben.” Meg afféle: „Nem vagy más, mint egy nagy étvágy...” (Lehet persze, hogy egy revüben ez már-már goethei magasságot/mélységet jelent, nem tudom.)

A háttér igyekszik hitelesnek látszani. Többször befordulunk egy kapun, amelyre az van kiírva: Cinecitta. Látjuk a Forum Romanum maradványait, eléneklik nekünk, hogy ki az „igaz olasz”. Természetesen: aki dalol, falja a nőket, táncolni sem restell, vagyis igazi „olaszságteljesítményt” nyújt.

Penélope Cruz, Nicole Kidman, Judi Dench, Sophia Loren, Kate Hudson, Marion Cotillard erőfeszítései ellenére is kudarcos a film. Nem Nyolc és fél, az biztos. Mondjuk azt, hogy legfeljebb fél kilenc lesz. (És még így is udvariasan sietünk!)