Hetilap kereső

Bölcs István írása

Aki az ígéretes című belga–holland filmet választja, nem fog csalódni. Ugyanis tényleg.

Van itt egy furcsán csonka família: négy felnőtt, semmirekellő, részeges férfi, egy törődött mamácska, mindenki rabszolgája a házban. És egy kisfiú. Ő mesél. (Már mint híres író, ezért aztán a történet érdekes, erős, noha nem a nyolc boldogságról szól. Sőt! Szinte egyről sem.)

Nem sértjük meg tán déli szomszédainkat, senkit sem, ha azt mondjuk a történet környezetéről: ez itt lelkileg a Balkán (bármit jelentsen is a szó, a harmonikus görög kultúra kivételével) Nyugat-Európa egyik fejlett díszrégiójában.



A Strobbe család itt él faltól falig: kocsmában, szutykos otthonban közösködve (közösülve), adósságban úszva, ajtótlan udvari reteráton üldögélve, sörivóversenyen maga alá eresztve, kerékpáron, meztelenül, benyomva, munka nélkül, ész nélkül, gond nélkül, életcél nélkül, ritkán józanul. „Ember alatti létben” – mondhatnánk finomkodva, de inkább csak annyit, naturalistán: szarul állnak a dolgok, na.

Aki ezeket olvasva visszaretten a történet szupergorkiji mélységeitől, az alkoholista tremortól, a hányadéktól és testnedvektől, azt megértem, mégis arra biztatom: nézze meg a saját szemével. Ugyanis rendkívül tehetséges filmet lát, s átélheti, hogy egy reménytelenül kétséges témát hogyan tud egészében kétségtelen művészetté lényegíteni az író (Dimitri Verhulst) és a filmrendező (Felix Van Groeningen).

Könnyű tragédiát írni egy veronai széplány és egy rómeós alfafiú halálából. (Könnyű? Háát...) De mily nehéz az alkoholista, ellenszenves, szűkagyú, tahó, primitív Strobbe-klán históriájából vígjátékot faragni!

A befejezés képi világa, szimbóluma tökéletes, a megelőző családi jelenetek verbális vallomása nekem sok, „eszmei mondanivalós” összefoglaló, közel a szentimentalizmushoz. Elég lenne csak a bicajozás a végére. Értjük. (Hisz így kezdődött a kis Günther girbegurba története is.)