Hetilap kereső

Bölcs István írása

A múlt héten Mladić tábornok megérkezett Hágába, Luna és Amar pedig Pestre. Mindhármuknak köze van Szarajevóhoz, amelyet 43 hónapig lőttek a tábornok katonái, s 12 ezer áldozatot hagytak itt maguk után. Filmünk szereplői túlélők. Valahol a hagyomány és a modernitás keresztútján.

Luna falusi, szüleit megölték a háború idején. Idemenekült Szarajevóba. Most a nemzeti légitársaság stewardesse. Előítéletek nélküli, szabad és független nő. Társa, szeretője, Amar maga is részt vett a harcokban. Most, a békében jókedvét, rosszkedvét italba fojtja. Aztán a fanatikus vahabiták közé kerül, akik az „igazi iszlám” hívei. Tiltják az alkoholt, a cigarettát, a testi érintkezést, a világi hívságokat. Az agymosott férfit magukhoz kötik. Emiatt elkezd leépülni, sőt összeomlani Luna és Amar kapcsolata.

A vahabiták is a polgárháború „termékei”. Térítőik 1992 és ’95 között jelentek meg Boszniában, amely alighanem a legbonyolultabb szerkezetű állam ma Európában. Az ortodox szerb, a katolikus horvát és a muszlim bosnyák együttélést az erőteljesen fundamentalista vahabita jelenlét keményen komplikálja, hiszen szektapolitikájuk elfogadja, sőt alkalmazza is a terrorakciókat.

Luna ettől a veszélytől is félti Amart, de megvédeni nem tudja. A két, egymásnak teremtett ember elválik, s az eddig hiányzó gyerek reménye sem tudja őket összekötni. A hagyomány és a modernitás kétféle életformája nem vegyül. És túlélőnek lenni mindig tragikus.

A film rendezőnője, Jasmila Žbanić második filmjében másodszor nyúl a Szarajevó-szindrómához, amely egyáltalán nem helyi érdekű csupán. Első műve, a Szerelmem, Szarajevó 1966-ban a berlini fesztivál Arany Medve díját kapta. Az Úton tavaly a jelöltségig jutott. Nem érdemtelenül!