Hetilap kereső

Bölcs István írása

Még Arany Oroszlánra is jelölték Velencében tavaly Polanski filmjét, s két női szereplőjét Golden Globe-ra, vagyis méltónak látták a legnagyobb nemzetközi kitüntetésekkel díszíteni ezt a magyar címében kissé pöffeszkedő színjátékot.

Az általános modell egyszerű. Egy társaság (család, barátok, szerelmesek) látszatösszhangja megbomlik, s felreped egy eddig rejtett, füstölgő konfliktusfészek. (Priestley: Veszélyes forduló; Edward Albee: Nem félünk a farkastól; Polanski: Kés a vízben.) A különnemű, különböző műfajú történetekben közös a felszíni nyugalomnak, a kedélynek, a politikai korrektségnek a szenvedélyes szétdurranása, a látszatok viharos megsemmisülése.


Lám, itt is: két konszolidált New York-i házaspár jön össze, hogy egy gyerekek közt lezajlott verekedést civilizáltan megbeszéljen, majd a megállapodás és némi „politikailag korrekt” előzékenykedések után csakhamar eljön a durva viviszekció ideje, ami egy kínos „sugárban hányás” után gyalázkodásba csap át. A párok szembefordulását, majd egymás ellen fordulását fűszerezi az illemet, tartást, önfegyelmet felfüggesztő, „most már minden mindegy” italozás is.

Folyamatosan belezavar a képbe, s válik korjelző eszközzé az untalan csörgő mobiltelefon és ennek révén a külvilági konfliktus: a gyógyszergyártó cég válsága, amelyet ügyvéd főhősünk (e távvezérlő business-Napóleon) próbál elsikálni, valamint az inkriminált orvosságot fogyasztó, feledékeny mama ismétlődő telefonhívásainak epizódsora.

Az efféle zártkörű, fedő alá szorított konfliktusban azonban mindig van valami laboratóriumi, kiagyalásszerű csináltság. Ugyanakkor éppen e receptúra érvényesítése alkalmas erős hatások, lefojtott, nagy durranások kiváltására. És itt négy egészen kiváló színész áriáira.

Ennek dacára a végeredmény meglehetősen kommersz és instant. Nem lehet továbbgondolni, mert nincs tovább.

(Játssza: Kate Winslet, Jodie Foster, Christoph Waltz, John C. Reilly. Rendezte: Roman Polanski.)

A film trailere: