Bale-man

Vannak könnyű alanyok és nehéz alanyok, Christian Bale az utóbbi. Talán a brit vérrel jön, hogy kitartóan óvja a magánéletét. Gyanakodni akkor kezdtem, amikor megkérdeztem tőle, mennyire érdekes filmet lehetne írni az életéről, és némi töprengés után csettintett, hogy „az ember sokkal komplexebb, és sokkal jobban feszítik az ellentmondások, mint ahogy kívülről látszik”. Szimpatikus, életszagú, háromdimenziós Batmant tett a vászonra most is, amiért élete második Oscar-jelölésére lehetett volna esélyes, ha nem árnyékolja be a filmet az aurórai tragédia. Amikor beszélgettünk, Christian Bale még arra készült, hogy a Batmannel bejárja a világot. A turné elmaradt, és ha jól sejtem, egy darabig ez az utolsó alkalom, hogy Christian Bale mosolyogva elemezte A sötét lovagot – és itt-ott saját magát.

- Szóval... kell-e, hogy legyen, van-e közös vonása Bruce Wayne-nel?

– Nem kell, sőt... Az a jó, ha egy színész teljesen kiüríti magát, hogy átengedje a lelkét a figurának. Ha ott lábatlankodik a te lelked is, csak akadályozod. Nem vagyok híve annak az iskolának, hogy magamban találjam meg a figura kulcsát. Bár... mutasson valakit, aki mentes az ellentmondásoktól! Vagy aki nem akar néha elbújni a világ elől? Máskor meg kiabál, hogy hol vannak a barátok.

- Kinek a maszkja mögé bújna el, ha tehetné?

– Ha igaz az a mondás, hogy az álarc mindig leleplezi a valóságot... Senkié mögé. Most legalábbis.

- Ez az utolsó Batman-film. Szomorú miatta? Örül neki, hogy megszabadul tőle?

– Az egyik szemem sír, a másik nevet. Rengeteget köszönhetek neki. Közismert brand, mindenki tudja, miről szól, de azért van valami mondanivalója, van sztorija, és a figurák is jók. 2000 óta csinálom, ennyi idő alatt az ember összecsiszolódik a többiekkel. Heath (Ledger – a szerk.) nagyon hiányzott. Chris (Nolan – a szerk.) pedig hiányozni fog. Az viszont kicsit se baj, hogy most lesz időm független filmekre.

- Az előbb azt mondta, minden ember sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Bruce Wayne-t is beleértve?

– A sokszoros személyiségzavar elég jó válasz?! Valaki, aki sose nőtt fel, de hordoz magában egy rettenetes gyerekkori tragédiát, amelyet képtelen feldolgozni, és amitől magányos, szomorú, és nem tudja megoldani az élet nagy kérdéseit. És ezt az egészet leplezni próbálja azzal, hogy a külvilágnak eljátssza a sármos fiút, akivel semmi baj. Közben Batmanbe menekül, mert csak így tudja kiengedni a gőzt. Angyal és ördög egyszerre, akit csak az önfeláldozása tart vissza az elvetemültségtől.

- Mennyi időbe telt levetkőzni ezt a figurát?

– Amíg forgattunk, nem volt erre szükség. Lubickoltam, elmerültem benne, és bármikor előcsaltam, amikor Nolan kérte. Akkor bújtam ki a bőréből, amikor végleg levettem a denevérruhát.

- Gyerekszínészként kezdte, és nyilván ösztönösen játszott. De most, hogy felnőtt, miként fogalmazza meg azt, mit jelent önnek ez a szakma?

– Végtelen empátiát, és izgalmat, hogy mások életét élhetem. Ami azért elég veszélyes, mert ha egy forgatás csak egy-másfél hónapig tart is, az előkészületekkel együtt elég sok időt és energiát vesz ki belőlem egy-egy szerep megformálása. De már megszoktam, hiszen az egész életem erről szól: átalakulni valaki mássá. A kérdés mindig az, hol a határ. Mert ott a választóvonal a hamis és az igaz között.

- Ez volt eddig a legnehezebb szerepe?

– Amire ma azt mondanám, könnyű volt, abba is beledöglöttem az elején.

- Mennyire szereti megnézni a saját filmjeit?

– Amikor elkészül, végignézem, mert látni akarom, mi jött ki belőle. Többször nem. Ha véletlenül elkapom a tévén, maximum öt percig bírom. Amin túl vagyok, azon túl vagyok.

- A sötét lovag megpendít bizonyos érzékeny politikai témákat...

– Nem volt muszáj, de nem is volt tilos. Chrisben az a fantasztikus: úgy tud szórakoztatni, hogy észrevétlenül ott van valami fontos dolog is. Pont akkor forgattunk New Yorkban, amikor két sarokra tőlünk óriási tömeg tüntetett a Wall Streeten a tőzsde ellen. Véletlen egybeesés A sötét lovag tematikájával, mintha maga Bob Kane tervezte volna, amikor ’39-ben papírra vetette a Batmant. Európai vagyok, nekem 1939-ről az jut eszembe, hogy akkor tört ki a második világháború. Az amerikaiak meg csak néznek, hogy nem is akkor kezdődött... olyankor mindig rájuk pirítok. Bruce Wayne ebben a szellemben született. Hogy mennyire haszontalan, értéktelen az ember, amikor egy ekkora globális tragédia zajlik körülötte. És mennyire tehetetlen. Vagy mégse? Úgy érzem, Chris ehhez az alapgondolathoz tért vissza most. Ha belemagyarázom, hát belemagyarázom. Aki akarja, észreveszi, aki nem, annak ez a Batman is csak kikapcsolódás, jó szórakozás, menekülés a valóságtól egy fantáziavilágba.

- Kezdettől fogva ennyire egy hullámhosszon van Chris Nolannal? Vagy csak azután találta meg vele a hangot, hogy felkérte a szerepre?

– Nem kért fel. Én kerestem meg őt, miután elolvastam Frank Miller Batmanjét, és nagyon összeállt bennem a kép, hogy olyan Batmant szeretnék látni, amilyen még nem volt a vásznon. Ezt mondtam el Chrisnek, amire akkor, az első találkozásunkkor nem is reagált. Csak később, amikor behívott próbafelvételre, ahol valami egészen szokatlan dolgot csináltam. Ott ült az egész Warner-vezérkar. És imádták. Nem mondták, én meg úgy mentem haza, hogy na, most aztán jó nagy hülyét csináltam magamból. Ám nem volt alternatívám. Nem lettem volna hiteles magamnak, ha nem azt csinálom.

- A Batmanben New York ijesztő. A színészeknek viszont Hollywood. Egyetért?

– Fogalmam sincs, mert nem itt élek, és mert ez a szakma nem úgy működik, mint egy klub, amelybe vagy fölvesznek tagnak, vagy nem. Vannak emberek, akiket ismerek, vannak, akiket kedvelek, a többi nem érdekel. És amikor nem dolgozom, eszembe se jut.

- Mennyire változtatta meg a hírnév és a siker?

– Mint bárki mást, aki híres és sikeres lett. Unalmas, aki nem változik. Az csinálja jól, aki úgy változik, hogy fejlődik, és megússza arrogancia nélkül.

- Bruce Wayne-ről már tudjuk, mit változtatna meg az amerikai politikában. És ön? Főleg most, hogy választási év van.

– Őrületesnek tartom, milyen kevés párt közül választhat az ember. Nincs elég alternatíva. Milyen dolog ez manapság? De ne menjünk bele a politikába. Szeretem ezt az országot. Sokat kaptam tőle. Felvettem az állampolgárságot, a lányom már itt született, a feleségem amerikai. Életem nagyobbik részét itt éltem le. Mégis, valahogy még mindig kívülről nézem. Érdekes perspektíva. Főleg amikor külföldön vagyok, és látom a híradót. Az ember megszokja, hogy tényleg híreket lát. Aztán visszajövök Amerikába, és kapom a porhintést. Az a furcsa, milyen könnyen hozzászokik az ember, hogy maszlaggal tömik, amikor tényekre kíváncsi. Én csak azt szeretném tudni, mi a frankó. A többit majd eldöntöm én.