Hetilap kereső

Bölcs István írása

Az elmúlt héten a megátalkodott mozirajongók egyetlen bemutatóból válogathattak nagy igényesen, széltében-hosszában.

Az elmúlt héten a megátalkodott mozirajongók egyetlen bemutatóból válogathattak nagy igényesen, széltében-hosszában. Vagy jegyet váltottak a puszta egymagában újdonságot jelentő hollywoodi mosolyalbumra, vagy kimentek a strandra – bár a bemutató időpontja körüli zord időjárás, a befagyott nadrágszárak és az eljegesedett rokolyák ropogása aligha támogatott efféle választást. Maradt tehát a forgalmazók feltételeket nem ismerő, nyílt diktatúrája: e héten ez a mozi, ezt kaptad, ússzál tovább Pistike. (Anyuka, messze van még Amerika? Hát ugye...)

Azt persze nem mondom, hogy nem láttam még olyan filmet, amely mondandóinak egyetemességével, annak gazdag rétegezettségével, finom szerkezetével ne adhatott volna akár egy hétre is elegendő szellemi elemózsiát az igényesek és fogékonyak számára, de kötelességünk leszögezni: a Larry Crowne nem tartozik közéjük.

Hát akkor hova tartozik? Nos, L. C. az amerikai naiv és némiképp együgyű smile-mozik közül egy. A romantikus komédia szereplői minden nehézségen fülig érő szájjal lépnek túl. Rúgják bár ki hősünket állásából, vegyék el házát, földjét, másféle jószágát, az igyekvő, gyermekded derék ember csak mosolyog, s mégis leesik neki egy valamirevaló nő, barát, diploma, siker. Így megy ez. Arrafelé. Ha Tom Hanks írja a forgatókönyvet önmagának, és meg is rendezi.

Pezsgő humorforrás nem csiklandoz. Siratni nincs mit. Címszereplőnk a tengerészetnél szolgált (igaz, csak szakácsként, de hála a magasságosnak, az idevágó magyar viccek durva naturalizmusától is megtartóztatja magát egy am. rom. kom. Írjuk ezt neki jóvá!). A kései főiskolai kiképző kaland végén hősünk retorikából bizonyít, azaz nemcsak a király beszéde érdekes (abból jó film lett), hanem a civil exszakácsé is (ebből meg nem annyira).

Írta, rendezte, játssza Tom Hanks. S ami hely maradt még mellette, arra meg Julia Robertset szerződtették. Na, ezt jól tették.