Hetilap kereső

Bölcs István írása

Mondhat akárki akármit: mégiscsak nagyhatalom a magyar moziforgalmazás, lám, el tudta intézni a svájci ügyészségnél, hogy szabadon bocsássák a pesti premier hetére Roman Polanskit.

Filmjében megint igazolódott a rendező alkotóereje, ha szabad még efféle meglepőt mondani egy 77 éves aggastyánról (akit 33 éve köröz liliomtiprásért az Amerikai Egyesült Államok rendőrsége, de nem ezért szeretjük egyiküket sem). Könnyű lenne most a pálya kiemelkedő darabjain visszafelé lépegetve bizonyítani a tehetség többféle emigrációt is túlélő képességét a Kés a vízben premierjétől a Szellemíróig, ám erre most terünk/módunk nincs. Elégedjünk meg annyival: a Polanski-féle világ kerek és titokzatos, néha fogvacogtató (perfekt Hitchcock), máskor mulatságos, ironikus, de minden esetben jól átélhető.

Mulatságos, ahogyan a levitézlett, a politikából kikerült volt angol miniszterelnököt dajkálják az övéi, és öldöklik korábbi hívei (látható: a hála nem politikai kategória). A motozás, a biztonsági emberek balettja – hatalom nélkül szánalmas. Az emlékiratokat lejegyző írástudó pedig igencsak fogyó tétel. (A gorombább magyarban az efféle munkát végző névtelen hagyományosan „négernek” neveztetik, az udvariasan píszi angolszászban meg „szellemírónak”, aki rajta hagyja ugyan szellemujját a vállalt munkákon, de a nevét nem.)

Hősünk jobb sorsra is érdemes lenne, de bele kell bújnia a bukott angol miniszterelnök bőrébe, akit már háborús bűnösséggel gyanúsítanak, s emiatt csakhamar szembekerül a titkosszolgálattal, és ez nem szokott használni az írói életműveknek. Különösen nem a csonkán maradtaknak...

A befejezés mestermunka. Nem kell a bűnt direktben ábrázolni, elég a hatását bemutatni. Finom politikai thrillert láttunk. Masterpiece – mondanám, ha Polanskinak még szüksége lenne efféle bizonyítványokra.

Kiváló film, bátran javaslom.