Hetilap kereső

Kelecsényi László írása

A 43-as a matematikában prímszám – azaz csak eggyel és önmagával osztható. Ennyiszer rendezték meg a magyar filmszemléket az elmúlt 47 év során. A mustrán jelen volt KELECSÉNYI LÁSZLÓ is.

Tavaly ezeken a hasábokon azt feltételeztem, hogy a 42. volt az utolsó. Tévedtem, szerencsére. Most nem is bocsátkoznék jóslatokba.

Ez a szemle dacból született.

A „mutassuk meg, hogy még élünk” konok elhatározásából. Hogy él még a tetszhalott, a lélegeztetőgépről majdnem lekapcsolt hazai filmgyártás. Szőcs Géza államtitkár a Filmkritikusok Díjának tavalyi kiosztásán új virágkort ígért az alkotóknak – az eredményt mindenki láthatja, illetve nem láthatja, mert nincs mit. A filmkritikusok – köztük jómagam – szintén dacból szavaztak: hiába készült kevés játékfilm, a díjakat, ha jóval kevesebbet is a szokásosnál, ki kell adni, mert életjeleket kell mutatni, mert nem hagyhatjuk, hogy egy fél évszázados hagyomány megszakadjon. Ötven éve készült a Cigányok a Balázs Béla Stúdióban, és alkotója, Sára Sándor ötven év múltán meghatottan vette át a Filmkritikusok Életműdíját. Tarr Béla viszont nem jelent meg az ünnepségen. Nem mintha nem értékelte volna a neki odaítélt, B. Nagy Lászlóról elnevezett fődíjat, amelyet A torinói lóért kapott. Feltehetőleg a díjat átadó személyével volt gondja, ugyanis nem tekinti legitim szervezetnek a Magyar Nemzeti Filmalapot. Nem áll egyedül ezzel a véleményével.

Másnap, az indító sajtótájékoztatón a szokott tömeg fogad, cseppet sem látszik, hogy ez fapados szemle volna. A szemle logóját ábrázoló képeslap hátoldalán egy kiáltványnak is beillő nyilatkozat olvasható: „A Magyar Filmművészek Szövetsége a filmet nem a nemzetközi showbusiness termékének tartja, meg van győződve arról, hogy a magyar film a hetedik művészetként a nemzeti és az európai kultúra szerves része.”

A száznegyvenegy rendező játék-, dokumentum- és animációs alkotásait bemutató szemlén a meghívott külföldi vendégek saját költségükön utaznak Budapestre – tudtuk meg a tájékoztató folyamán. Egyikük így sem ért ide: az olasz vendég, a velencei fesztivál direktora balszerencséjére Malév-jegyet vásárolt.

Aztán csordogálni kezdenek a filmek; egyszerre több teremben zajlanak a vetítések, a játékfilmek persze hogy felszívják a – meglehet, nem kevésbé fontos – más műfajok elől az érdeklődést. Dugig megtelt az Uránia díszterme a tizenegy rendező által forgatott szkeccsfilm bemutatójára. Régen az olaszok jeleskedtek ebben a műfajban: röviden és szellemesen mesélni egy kis sztorit, amely azért jellemzi a nagy összefüggéseket is. Az „egyperces” filmnovellák nem egységesek, szerzőik feltehetőleg nem beszéltek össze, hogy csakis negatív képet lehet festeni Magyarország 2011-es állapotáról. Az összkép mégis ilyenre sikeredett, s valljuk meg, erről legkevésbé az alkotók tehetnek, akiknek életrajzi skálája a filmiskolát ki nem járt roma fiatalembertől (Siroki László) a hazai és a nemzetközi filmművészet „kincséig” (miként Tarr Béla nevezte), Jancsó Miklósig terjed.

Tarr Béla:



Az írást teljes terjedelemben a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatják.