A Kresz Albert fotóművész vezette zsűri március 11-én ült össze, hogy kiválassza a négy győztes képet a több száz közül, amelyet a január 30-i kastélyfotózáson készítettek a pályázaton részt vevők.
Mint ismert, három kategóriába lehetett feltölteni fotókat a
műemlékem.hu pályázati oldalán.
Így külön kategória volt a Gödöllői Királyi Kastély felújítás alatt álló Rudolf- és Gizella-szárnya, a megújítás előtt álló Muzsikus-szárny, valamint a Lovarda, istálló és a kastélypark. A Kresz Albert fotóművész vezette zsűri ebben a három kategóriában döntött a győztes fotókról, s kiosztott egy különdíjat is.
„Nagyon fontos a vizuális kultúra fejlesztése, ezért örömmel adtunk helyet a kezdeményezésnek” – mondta el
műemlékem.hu-nak a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Révész T. Mihály már a fotózás napján kijelentette: mivel a hatalmas havazás miatt nem jutott el Gödöllőre valamennyi jelentkező, a tavasz folyamán újabb pályázatra kerül sor a kastély már ismert helyszínein.
A mostani pályázat négy győztes képének készítője az elkövetkező hetekben ünnepélyes keretek között ajándékcsomagot, valamint "örök belépőt" vehet át a Gödöllői Királyi Kastélyban.
A győztes képek a műemlékem.hu magazinjában
http://www.muemlekem.hu/magazin
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!