Hetilap kereső

Bölcs István írása

Amerikai tételdráma a becsületről, a férfiasságról, a büszkeségről, az olvasztótégelyről, amelyben azért ki-ki megmarad magának: a borbély digónak, a zsivajgó szomszédok sárgának, a pap szeplős, vörös írnek, főhősünk, Kowalski úr meg lengyelnek. Persze olyan lengyelnek, aki egyúttal amerikai veterán. Otthon őrzi s néha célra tartja hajdani karabélyát, amellyel sárgákat lövöldözött le a koreai háborúban. Talán tizenhármat, talán többet. Akkoriban az 1. Páncélosezrednél szolgált, és ezüstcsillagot kapott.

A multikultiban minden náció felbukkan. Távol-keletiek, mexikóiak, feketék: idegenek. Egymást is szívatják, hiába néz rájuk összehúzott szemmel az öreg. Maga Clint Eastwood. De nemcsak rájuk; ugyanígy néz, rossz szemmel, neheztelőleg a fiaira, azok gyerekeire, tulajdon haszontalan, neveletlen unokáira. Merthogy a világ rosszfelé megyen. Nincs benne tisztelet. Nincs erő. Elkorcsosult a köv. nemzedék, bandáznak itt, a mi gyepünkön a jöttmentek, akiknek a nyelvét sem értjük, és ők sem minket.

Nemcsak az öregember amortizálódott a magányában, de a kertvárosi környék is. A házakat már csak a nosztalgia tartja össze, az utcákon fiatalok randalíroznak, rossz modorral és géppisztollyal.

Gyónni kéne, hisz ravatallal indul, ravatallal zár a film, titkos bűn nyomja hősünk lelkét, s hogy miféle: sejthetjük koreai múltjából, amelynek most groteszk folytatása, hogy a citromfejűek elfoglalják a szomszédságot, a kertvárost, a várost, Amerikát. PC ide, PC oda: őket sem könnyű szeretni. Igaz, a tulajdon fiainkat sem, a mi vérünkből való unokákat sem. Mások lettek.

Így aztán marad a magány a verandán, a cigaretta meg a dobozos sör, a bumerángtermészetű pap meg a mindent beborító elégedetlenség. Az öregség. A keserűség.

Amíg egyszer... No, erről szól Clint Eastwood filmje. (Rendezte, játssza.) Meg egy öreg autóról, amelynek errefelé nincs meg az az aurája, ami – úgy lehet – Amerikában megvan.

Tán ez hiányzik a hazai mozikban a filmből. Ez is.