Hetilap kereső

Bölcs István írása

Annyi cifra, cicomás mozi után vágytam már egy hétköznapira. Olyanra, ami nincs kitüntetve ilyen-olyan díjakkal, nem esélyes semmire, nincs benevezve, nominálva ide-oda, nem domborítanak/homorítanak benne sztárok. Csak egy film. Amire nem kell meresztenem a szememet.

Így esett választásom a Hét élet című általános mozidarabra.
Meg is bántam.

Az amerikai dráma főhőse ezúttal egy adóellenőr, mégpedig a közkedvelt és jószívű fajtából. Aki ahol tud, segít. Az amerikai adóellenőröknek aurájuk van. Legalább akkora, mint a vadnyugat hőseinek vagy a New York-i mesterdetektíveknek. Hiszen a nevezetes Al Caponét nem tudta elkapni senki, sem seriff, sem nyomozó, csak egy adóellenőrnek sikerült börtönbe juttatni. Kell több?

Nem is nagyon értjük, hogy mire ez a nagy jóság itten, amely különféle embereken van gyakorolva. Mintha volna mögötte valami titok is, akár egy krimibe való. Krimibe való? De hát futni, olvasni, énekelni és üzekedni egyidejűleg nem lehet.

Nehéz hova tenni ezt az amerikai apeh-ost, aki olykor francia regényhősként sorozatos action gratuite-ekkel teszi próbára ismeretlen gyámolítottjainak és nézőinek figyelmét.

Hovatovább feladjuk, és súlyosan érdektelennek tartjuk a két óránál is tovább folydogáló, érzelmes és giccsbe fulladó titkot. A tisztes szándékon kívül egyéb nemigen írható jóvá a film végére sem. Viszont rendesen meg kell dolgozni ezért is, egy meglehetősen unalmas, néhol feszengésre késztető közegben. (A fürdőkádbeli, zuhanyfüggöny-hasogató agónia kifejezetten kínos volt, és nemcsak a gyilkos medúzák miatt.)

Szóval: Hét élet? Inkább Nyolc és fél!

(Rendezte Gabriele Muccino, az abszolút főszerepet Will Smith játssza.)