Hetilap kereső

Buják Attila írása

„Pillanatnyilag úgy fest: a Magyar Demokrata Fórum győzelemre áll.” 1990-et írtunk. Jól fésült, visszafogottan beszélő, elegáns férfiú, Antall József állt a mikrofonerdő közepén, s a zsúfolt kis teremben, a hátsó sorban szorongott egy névtelen jelölt, egykori bölcsész, bizonyos Csapody Miklós. Már képviselő, „hozta magát Budán”.

Húsz év telt el. Õ az utolsó mohikán. A megafrakció idővel részekre hasadt, pártja jégtáblaként olvadozott ki alóla, már frakciója sincs. De Csapody kitart. Õ nem cserélget gyakran pártot. Az MDF volt az első, s az is marad. Nyerni egyéni körzetben szokott, megszokásból is. A régi soproni családból származó filosz azok közé tartozik, akiknek örök konfliktust okoz a „nagy átváltozás”: az értelmiségi lét s a politika kíméletlen ellentéte. Tán ennek feloldásaként született a könyv, Csapody karcolatainak, kisesszéinek, glosszáinak gyűjteménye. Más politikai szereplőkkel ellentétben nem interjúkat, díszbeszédeket, „napirend előttieket” sorolt fejezetekbe. Csapody nem is a politikumra, hanem az életre reflektál. Az írás nála nem eszköz. Belső szükséglet.

Mellesleg szóban is választékos, elegáns társalgó. Alkalmi beszédeit – ez ritkaság – műgonddal szerkesztő, stílusos politikus. A könyvet olvasva szomorkás, meditatív szerző. Hangja csak akkor forrósodik át, amikor „van tét”. Például ha az orbáni praktikával „lenyúlt” Magyar Nemzetet próbálja védeni. („Élt 62 évet.”) Mivel a hatásos beszéd a parlamentben is elhangzott, máig emlékezetes. A búcsúköszönés is: „Jó lapot kívánok.” Csapody ilyenkor sem durva. Úriember.

Mindenesetre jó tudni: van egy képviselő az oly kevéssé Tisztelt Házban, akinek a konvergencia-programon, a költségvetési hiányon túl is számít egy napilap, folyóirat sorsa. Egy képviselő, aki rendszeresen olvas, s nem csupán előterjesztéseket. Akinek New York utcáit róva alig ismert magyar poéták sorai jutnak az eszébe. Akinek egyetlen fegyvere a szelíd irónia.

Korszerűtlen jelenség. Kettős lélek. Íróféle és bölcsész, aki a parlamentbe keveredve jött rá, hogy a gyöngyélet nem gyöngy. Persze a próbát – hűségből – ma is állja. Ez nem kevés.