Hetilap kereső

Bölcs István írása

Otthontól hazáig – tehetnénk hozzá Karinthy nyomán. Ám itt egy teknőst kell követnünk, attól kezdve, hogy kilapátolja magát a homokból, addig, amíg az új nemzedék tojásait ugyanoda be nem potyogtatja.

Közben eltelt 21 esztendő, s utazónk bejárta a felnőtté válás során Floridától a Golf-áramon át a skót sziklákig, majd az Azori-szigetekig tartó utat, és vissza is e pár ezer kilométert. Megúszván e távot – mondanám –, megemberesedett, de hát, nőnemű teknősről lévén szó, e stílusbravúrt most kerülöm.

A mérleg rövid és felemás. Ugyanis mindent elhiszek a filmnek, amit látok. De semmit sem hiszek el abból, amit hallok. A zene még hagyján, bár sokszor – mondjuk így – túl ambiciózusnak tűnik. Az ismeretterjesztő film szövege azonban szinte egészében záp. Olyanokat mondanak benne, hogy itt a tenger sok ezer méter mélyre hanyatlik le. Meg hogy „az áramlat szíve itt dobog”, majd utóbb ugyanennek az áramlatnak „karja” lesz, „amivel utána nyúl” a teknősnek.

Látnivaló: a fordító arra törekedett, hogy mindent megszemélyesítsen. Sok! A bajt növeli, hogy a szöveget alámondó színésznő nem tartalmat közvetít, hanem művészetet kíván előadani. Túlartikulál, érzelmi nyomatékokkal próbálja tagolni a szöveget, s ezzel olykor értelmetlenné is tördeli. A szöveg valami misztikus homályt sugall az állati viselkedés ösztöntényei köré és mögé.

Ezúttal tán jobban jártunk volna valami régi, szép némafilmmel, ahol a tengeri hullámok képe, a rút rák ravasz technikái, a teherhajó konfliktusa a Sargasso-tenger élővilágával valóban elragadott volna bennünket. Száz százalékig.