
Gaylen Ross, a dokumentumfilm rendezője
Ezzel csak azt érték el, hogy annál inkább érdekelni kezdett a Kasztner-történet, és bele is vágtam – mondja Gaylen Ross. – Ami a leginkább foglalkoztatott: hogyan lehetséges, hogy valaki emberéleteket mentett meg, és mégsem tartják hősnek. A dokumentumfilm túlnyomó része Kasztner izraeli korszakát és megítélését járja körül. Mikor már nyakig benne voltam a forgatásban, rájöttem, ha éreztetem az interjúk közben, hogy szerintem Kasztner Rezső hős volt, sokan nem fognak nyilatkozni, vagy nem beszélnek őszintén. A legnagyobb bók, amit film izraeli bemutatóján kaptam az újságíróktól, hogy összetett képet adtam, sikerült bemutatnom az összes nézőpontot és tényezőt.
Kasztner Rezső 1906-ban született Kolozsvárott. Miután a második bécsi döntés Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélte, Budapestre költözött. A II. világháború alatt közel 1700 magyar zsidó életét mentette meg azon az áron, hogy személyesen Adolf Eichmannal megállapodást kötve cserébe pénzt és hadifelszerelést biztosított a német hadsereg számára. Ő vezette a nácik és a cionisták között folyó tárgyalásokat. A híres Kasztner-vonat 1685 zsidót menekített ki Svájcba, és további 15 ezer ember köszönheti Kasztnernak, hogy Auschwitz helyett egy osztrák munkatáborba kerülve élte túl a háborút. Az 1950-es évek elején Izraelben ennek ellenére valóságos gyűlöletkampány indult Kasztner ellen: náci kollaboránsnak bélyegezték, és azzal vádolták, hogy „eladta a lelkét a német sátánnak”. Az ellene irányuló támadások végül tragédiába torkolltak: Kasztner Rezsőt 1957. márciusában Tel-Avivban, a háza előtt egy szélsőséges zsidó nacionalista agyonlőtte. Az izraeli legfelsőbb bíróság ezek után újratárgyalta az ügyet, az elmarasztaló ítéletet hatályon kívül helyezte, Kasztnert pedig minden vád alól felmentette. Megítélése ennek ellenére mindmáig ellentmondásos: van, aki hősnek tartja, van, aki árulónak.

Fotó: Izhak Weinberg tulajdona
A Kasztenr-vonat gyermekei
Igen, a film egyik kiemelt témája az izraeli hőskép. A Kasztner-per idején nem számított hősies helyzetnek, ha valaki tárgyal, sőt alkudozik. Nyolcévnyi munka és a film befejezése után, Budapest utcáin járva aztán megértettem még valamit. Kasztner zsidóként mentett zsidókat. Ez egyrészt szembesít más zsidókat azzal, hogy ők is tehettek volna valamit. Más mentőakcióknál a mentő nem zsidó, a zsidók áldozatok. Amikor megnéztem a Lutz-emlékművet, úgy éreztem, valamiféle arkangyalként ábrázolja a megmentőt, aki felé kétségbeesett és hálás tekintettel nyújtja kezét, segítséget kérve az áldozat. Kasztner akciója nem fért bele ebbe a képbe, felfogásba.
Hogyan lehet válogatni, hogy az egyiket megmentem, a másikat meg nem? Hogyhogy én és a családom nem tudtunk erről az akcióról? – kérdezik a filmben túlélők egy találkozón. – Életünk végéig bűntudatot kell éreznünk, mert megmenekültünk? A mi üldöztetésünk nem ért véget 45-ben! – mondja a másik oldal, Kasztner megmentettjei, akiknek a leszármazottai már annyian lehetnek, hogy egy stadiont megtöltenének a narrátor szerint.
Számomra megdöbbentő volt, hogy Kasztner Rezsőt vádolják, hogy belőle lehetett bűnbakot csinálni, holott ő nem gyilkolt meg senkit. Schindler esetében nem azt számolták, ki maradt le a listáról, hanem hogy kiket mentett meg, mint ahogy Raoul Wallenbergnél vagy Carl Lutznál sem arról szól a fáma, kinek nem jutott menlevél – mondja Gaylen Ross.
A krimiszerűen izgalmas dokumentumfilm számtalan kérdést vet fel, a túlélők bűntudatától egy politikai gyilkosság gyanújáig. Minden perce információt nyújt, és számtalan elgondolkodtató kérdést vet fel: Miért az emlékmúzeum eldugott sarkában szerepeltették Kasztnert (ha szerepeltették), „aki tárgyalt a nácikkal” magyarázó szöveggel? Miért vált hirtelen fontossá, gyűlölt célponttá az izraeli nacionalista ellenzék számára? Az ő alakján keresztül akarták példázni, hogy Ben Gurion kormánya gyenge, hogy „náci kollaboránsok” férkőztek a bizalmába? Hogyan fordult a Kasztner Rezső által indított becsületsértési per a felperes ellen, és vált annak meghurcolásává? És a fő vádpont: Kasztner a per során eleinte tagadta, hogy úgymond „igazoló jelentéseket” írt arról, hogy Becher és más náci prominensek hány zsidó megmentése felett „hunytak szemet.”
A filmben felvonultatott dokumentumok szerint Ben Gurion kormányának illetékesei tudtak Kaszternek a háború után írt „igazoló jelentéseiről”, sőt, útját Németországba az állam fizette. Nyilván a kormány iránti lojalitásból hallgatott, várva, hogy az államférfiak előállnak, hogy nem titok ez, tudtunk róla, sőt. De nem álltak elő, hagyták, hogy Kasztner „vigye el a balhét” – igaz, az ügy hathatós koporsószeg volt Ben Gurion kormányába, hamarosan a jobboldal jutott hatalomra.
Fotó: Paul Goldmann tulajdona
A merénylő, Zev Eckstein a bíróságon
Ha Ecksteint adta le a gyilkos lövést. Mert azt állítja, meghúzta ugyan a ravaszt, de a pisztoly először csütörtököt mondott, ekkor Kasztner menekülni kezdett, próbált visszaszaladni a házának kapujába, ahová egy csomag ürügyén csalták le. Eckstein kétszer utánalőtt, ám elhangzott egy harmadik lövés is. Kasztner nem jutott be a házának kapuján, valaki útját állta, kénytelen volt a szomszéd ház felé menekülni. A korabeli ballisztikai vizsgálat szerint a gyilkos lövést az áldozat pisztolyából adták le… Máig tisztázatlan, ki végzett Kasztner Rezsővel.

A szerző felvétele
Zsuzsi Kasztner
Remélem, hogy büszke. Nem volt sok ideje ugyanis büszke lenni rám – mondja Zsuzsi Kasztner.
A miközben néztem a filmet, többször beleborzadtam: hány évet tölthetett Ön félelemben.
Azt mondanám, hogy inkább „fél félelemben”, mert nem hagytam, hogy az egész életembe beleegye magát. A konkrét, intenzív félelem attól, hogy megölik az apámat, az majdnem három évig tartott.
Az ön lánya, amikor egy amerikai útján hallotta, hogy Kasztner Rezsőről beszélnek, nem merte megmondani, hogy ő az unokája.
Az ő félelme más volt. Ő attól félt, hogy rosszat fognak mondani a nagyapjáról. Nem akart fájdalmas élményeket. Én akkor nem voltam jelen, a lányom levélben írta meg ezt egy amerikai útjáról. Addig nem tudta, hogy milyen hatással volt rá ez az egész családi történet, akkor jött rá, mennyire fontos számára a nagyapja emléke.
Zsuzsi, Ön elmeséli, mennyit kellett elszenvednie az iskolában az osztálytársaitól. De erről otthon nem szólt.
A dokumentumfilmről
A rendező, Gaylen Ross A Kasztner-gyilkosság című filmhez számos interjú készített a Kasztner-vonat túlélőivel, akik csak most, közel 60 év távlatából éreztek elég erőt magukban ahhoz, hogy a holokausztról beszéljenek. A filmben megismerkedhetünk Kasztner lányával, aki egész életében elszántan küzdött azért, hogy édesapja nevét és emlékét tisztára mossa, de megjelennek Kasztner politikai ellenfelei is. A Kasztner meggyilkolását azonban leginkább az emeli ki a hasonló témájú riportfilmek sorából, hogy a merényletről elsőként szólaltatja meg Kasztner gyilkosát, Zev Ecksteint. Az ő elbeszélése nyomán az izraeli szélsőséges csoportok tevékenységébe is betekintést nyerhetünk.
A túlélők között is volt, aki azt mondta, nem emlékszik. Megdöbbentő volt a filmben az egyik túlélő, egy láthatóan többször arcplasztikázott hölgy, akinek a miliője meglehetős jólétet sugallt. – Nem akarok emlékezni, minek mentett meg? Annyi szerencsétlenséget, nyomort láttam a háború alatt – mondja. Pedig úgy néz ki, a hölgy mindent megtesz a szép, fiatalos külsőért a „megmentett” életében. Vagy a szatmári rabbi, aki nem óhajtja tudomásul venni Kaszter akcióját, mondván, életét Isten mentette meg. De azért egy kis segítség kellett hozzá…
Ennél sokkal többen vannak, akik emlékeztek, de féltek. És szégyellték magukat. Mert azt mondták nekik, hogy a te megmentésedért félmillió zsidónak kellett meghalnia. De a többség hálás volt, és szeretettel emlékezett apámra. A reakció egyébként érthető: ha például valaki túlél egy balesetet a családból, az is azt kérdi: miért én maradtam életben, miért nem a gyerekem menekült meg. Nehéz ezzel élni. De azok közül, akiket Rezső megmentett, kevesen mondták, hogy ha nem tudod megmenteni az egész családomat, akkor engem se mentsél meg. Akinek sikerült, az megmenekült. Apámnak sajnos nem sikerült mindenkit megmentenie.
A merénylő Palesztinában felnőtt fiatalember volt. Nem tudta, milyen Európában élni a náci uralom alatt. Mégis ítélkezni mert Kasztner Rezső felett, aki emberéletekért tárgyalt a nácikkal.
Fotó: a Kasztner család tulajdona
A gyermek Zsuzsi Kasztner édesapjával
Sokat fejlődött a Kasztner-per óta technika. Nem gondolta, hogy kérelmezi az ügy újra megnyitását? Új vizsgálatokat?
Nem, mert mindegy. Kasztner Rezső meghalt. De azt, amit örökbe hagyott, nem lehet tőle elvenni: hogy sok embert megmentett. És bebizonyította, hogy sok mindent el lehet érni fegyveres harc nélkül. Hogy a legfontosabb az élet védelme, és hogy ennek érdekében lehet tárgyalni is.
A Zsuzsi Kasztnerrel készült interjú egy részletét itt hallgathatja meg:
A videó lejátszáshoz Flash Player, és engedélyezett Javascript szükséges!













A legutóbbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
Kasztner Dezső valóban a holokauszt hősének tekinthető.Szerepe, tetteinek tanulsága feldolgozatlan.
Kasztner Meggyilkolása című dokumentumfilm véleményem szerint rendkívül amatőr módon, átlagon aluli felkészültséggel és hiányos történelmi ismerettel, koncepció nélkül készült el!
Gaylen Ross sem rehabilitálja egyértelműen Kasztner Rezsőt, de el sem ítéli!
Ránk bízza nézőkre.
Ez még rendben is lenne, de nem kapunk igazából segítséget, hiszen ez a film sem törekszik arra, hogy megkísérelje tisztázni az alapvető kételyeket, tévedéseket, alantas, kicsinyes rosszindulatú rágalmazásokat Kaszner Rezső tevékenysége körül!
Az izraeli Legfelsőbb Bíróság 1958 januárjában, halála után posztumusz rehabilitálta Kasztnert. Ennek részleteit pl. jó lett volna megtudni a filmből – ezt vajon mire alapozták?
Ugyanakkor a film Kasztner gyilkosát (Zev Eckstein) felmenti, miután Zev Eckstein elbeszélése nyomán az akkori izraeli szélsőséges csoportok tevékenységébe is betekintést nyerhetünk totálisan megértjük a kor szellemét és magát a gyilkos motivációját! Eckstein aránytalanul sokat szerepel a produkcióban, tulajdonképpen róla szól a film (egyértelműen hatásvadászatnak érzem)!!!
Kifejezőbb lett volna a cím, ha így szól: Kaszner gyilkosa: Zev Eckstein?
Kasztner Dezső valóban a holokauszt hősének tekinthető. Szerepe, tetteinek tanulságát illene végre helyére tenni!
A becsapottság érzete kerekedett felül a moziban a vetítés végeztével bennem, 129 perc után úgy álltam fel, hogy átvertek!
Kasztnert csak azok nevezik hősüknek, akik rengeteg pénzzel rendelkezve, meg tudták venni életüket a "megmentőjük" segítségével és azok, akik a Kasztner családtagjai voltak. A szegény, vidéki zsidók közül senki sem került arra a híres vonatra, amin Kasztner Úr kegyeltjei, helyet kaptak. Tehát, Kasztner is "szelektált", akárcsak a hirhedt, názi doktor Auschwitzban.
Kasztner második és egyik legnagyobb bűne, - amiatt sohasem mondható hősnek - hogy a tudta, hová viszik a többszázezer, vidéki, magyar zsidót, de elhallgatta előlük. Ezután a tette után, ki hősnek minősítené, az igazán, azok közé tartozik, akiknek pénzük volt és a miatt megmenekültek, amíg több százezren, a gázkamrák áldozatai lettek.
Nincs annál nagyobb bűn, mint mikor valaki aszerint szelektál életeket, hogy mennyi pénze van.
Szerintem a gyilkosa az igazi hős, aki véget vetett ennek az embernek.
Robika,
a szegényeknek nem kellett fizetnie a Kasztner-vonaton
vidéki zsidók is voltak köztük
mentett, akit tudott
Ha megszámoljuk, hogy egy megmentő hány életet tudott megmenteni, akkor Kasztner magasan vezet mindenkifelett
szerinted, nem kellett volna megmentenie ezt az 1700 embert? Haltak volna meg, mert a többieket sem tudta?
érded,miket írsz, vagy gárdista vagy?
aranyoski, ezt beírtad több helyre is hozzászólásként
A vetítések után miért nemszólaltál fel?
Mindenkinek ott volt az alkalom...
robika, te hányas voltál matekból? számold végig hány rokonod van, és ha eljutsz 1700-ig, akkor valahol nagyon nagy gáz van. Arról nem beszélve, hogy a másik 15000, akik nem Auschwitz-ba hanem Ausztriába kerültek, azok is rokonok voltak? Rengeteg zsidó vásárolta meg az életét és menekült ahogy tudott - nem hiszem, hogy az adott körülmények között ez túlságosan elitélhető lett volna. egy gyilkost dicsőiteni... bizony elég primitiv.
Nem adta el a lelket , de ha ez lett volna azaz ar hogy megmentse hitsorsait valoszinü ezüstalcan nyujtotta volna Igaz es becsületes ember volt es nem halmeg az akire sokan es joszivvel emlekeznek Ö ezekközül valo.