Hetilap kereső

Erdélyi S. Gábor írása

Négy kötet. A száz éve született Képes Géza hagyatékából válogatva. Vers és műfordítás, esszé és életrajz gazdagon.

Jelzésül szinte az is elég, ha végigvesszük: a mátészalkai kovácsmester fia fordított németből, angolból, franciából, olaszból, spanyolból, lengyelből, románból, ótörökből, óoroszból, ógörögből, újgörögből, oroszból, bolgárból, arabból, perzsából, kínaiból, japánból, finnből, észtből, vogulból, mongolból stb. Kivételes nyelvtehetség volt. De ne érjük be ennyivel! Kivételes tehetség volt, soknyelvű, sokműfajú.

Magam is a mai napig, ha Goethe, Heine, Nietzsche, Shelley némelyik versét dünnyögöm és mormolgatom, – Képes Géza szövegét mondom.

Ugyanakkor tapintható az erős kapocs, amely a magyar kultúrához fűzte. Vershőse lesz Balassi, Csokonai, Kazinczy és Berzsenyi és Vörösmarty.

Nemcsak ideidéztetnek az ősök, de versformáikba is belepróbálja magát Képes: Berzsenyi-strófa, Csokonai-muzsika gyönyörködtet. (S nemcsak fül, zenei talentum magyarázza a sikert. Esszében bizonyítja a perzsa Hafiz és a debreceni Vitéz Mihály termékenyítő kapcsolatát. Gondolnánk-e, hogy az iskolában is tanult „A hatalmas szerelemnek / megemésztő tűze bánt...” arab-perzsa ritmusra épül: Hafiz használta például szerelmes ghazaljaiban.)

Képes formaérzéke páratlan, a legkötöttebb formákban is érvényesül, ám nem riszálja magát, de váratlanul megállít egy-egy szívdobbanásnyira egy rím, egy metrum, egy ráütő gondolat révén. Mindig másképp.

A költő, akit megforgatott a zivataros század (1909–1989) szívesen reagált ironikus „epegrammákban” arra, amit maga körül látott. Például némely pályatársának „halált megvető óvatosságára”.

Maga is irónikusan szemez a halhatatlansággal:
„Egybegyűjtött művek. Lássátok halandók:
íme, az emlékmű, fércnél maradandóbb.”

(Képes Géza. Válogatott versek, válogatott műfordítások, válogatott esszék, Tamási Orosz Jánostól életrajz és korrajz. Megjelent a Képes Kiadónál.)