Hetilap kereső

Nádas Sándor írása

Hogy milyen jó ötlet volt utánanézni, hogyan élnek a huszonegyedik században a magyar főnemesek utódai, bizonyítja, hogy az első kötet után hamarosan napvilágot látott a második is. Adonyi Sztancs János ezúttal huszonegy mai arisztokrata portréját rajzolja fel gazdagon illusztrált interjúkötetében, bemutatva a jeles család évszázados történetét éppúgy, mint az interjúalany sorsának alakulását.

Az ötlet azért pazar, mert e könyvnek olvasója lehet mindenki, aki régi korok történeteit szereti, meg az, aki elsárgult fényképalbumokban lapozgat szívesen, meg aki elalél egy nemesi címer vagy egy ötágú korona láttán. De érdeklődéssel forgathatja a könyvet az is, akit a szociológiai kérdések foglalkoztatnak, aki arra kíváncsi, hogyan lehet egy életen át cipelni az „elveszett paradicsom” terhét. Merthogy negyvenöt után nemcsak az arisztokráciát tüntették el Magyarországon, hanem az arisztokratákat is. Az akkor felnőttkorú főrendek, akiktől elvették minden javukat, gyakran az életükkel fizettek történelmi nevükért. De ha nem, akkor is meggyötörve, kilakoltatva, a társadalomból kitaszítva tengették életüket. (Vagy: időben külföldre menekülve.)

Adonyi Sztancs alanyai azonban a következő nemzedék tagjai: akik apró gyermekként élték meg azokat az éveket, vagy még később születtek. Akiknek az örökölt gazdagság csak a családi legendában létezett. Ők vajon mit kezdhettek főnemesi származásukkal?

Ahány alany, annyi válasz. Van, aki vállat von és kuriózumnak tartja, van, aki sértetten kérne mindent vissza, ha tehetné, és vannak, akiknek az egykori előjogok mára előkötelességgé nemesültek. Akik szerint e névvel tenni kell valamit az országért, amely egykor e privilégiummal tüntette ki őket.

Arisztokraták: van köztük színész, vízilabdás, villanyszerelő, szerzetes pap, énekes és egyetemi tanár. Ma már csak a történelem és ez a kitűnő kötet fűzi össze őket.