Hetilap kereső

Nádas Sándor írása

Nem értek egyet a fanyalgókkal. Akik úgy látták, túlságosan nehezen áttekinthető, esetleges, zsúfolt kiállítás ez itt a Budapesti Történeti Múzeumban. (Budai bürger, pesti polgár – polgári értékrend, polgári mentalitás a 19. századi Pest-Budán.)

Magam úgy láttam, nagyon is átgondolt, végigvitt, megépített kiállítás ez, csak éppen nem lineáris, egyenes vonalú, hanem olyasféle, mint a pókháló: középről különféle irányokba tart, s azokat a kifelé (vagy, ahogy tetszik: befelé) tartó vonalakat határozott körutak szervezik eggyé.

Olyan az egész – nekem olybá tűnt legalábbis –, mintha az ember a korabeli Pest-Budán sétálgatna: széles sugárutak és girbegurba, szűk utcák, emelkedő domboldalak és vízparti telkek követik egymást. A középpontban az éppen születő (na jó, ne legyünk ilyen elfogultak: éppen magyarosodó) német (görög, rác stb.) pesti és budai polgár és a fővárosodó Pest-Buda hétköznapjai állanak. Sok, egészen unikális tárgy (kettőszázötven darab, közöttük nem egy olyan, amely mostanra újult meg, került elő) mutatja be, hogyan élt, öltözködött, evett, sétált, művelődött a kor középembere, hogyan járt a lőegyletbe meg kirándulni a magyarosodó nevű budai hegyekbe, hogyan esett szerelembe, hogyan utazott, hogyan aludt, és miről álmodott.

A magam részéről szívesen álmodnék ma is egy olyan polgárságról, amilyen a tizenkilencedik század elejei pest-budai volt: tudta a dolgát, a helyét, az erejét a világban, és ezt a körötte lévő tárgyakkal is kifejezte. Tárgyakkal, amelyeket ma is gyönyörködve szemlélünk.