Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Régóta figyelem Győri Márton munkásságát: még be sem fejezte iskoláit, amikor először találkozhattam műveivel. Határozott, tettre kész, saját tehetségével és lehetőségeivel meglehetősen baráti viszonyban lévő alkotót ismertem meg benne, olyan festőt, aki nagyon is tudja, mit akar. Elméletileg felkészült művészt, egy jól körülhatárolható irányzat hívét, aki gondosan megválogatta példaképeit, aki lépésről lépésre dolgozta ki a teendőket, a feladatokat. Aki már a bemutatkozáskor letette a névjegyét.

Imponáló volt ez a dinamizmus, ez a világos irányválasztás. Az első évek gazdag termését nem egy kiállítás követte, a hazai képzőművészet barátai hamar megismerhették és megszerethették a Győri-képeket, és össze se igen lehetett téveszteni őket más alkotók műveivel: szélsőséges színválasztás, erős foltkompozíciók, kontúrok – ezekből állottak a Győri Márton-művek. A főcsapás irányán belül persze voltak finom elmozdulások, lettek kedvenc színek például, kitüntetett síkidomok, effélék – hogy az ínyenceknek is jusson megfigyelnivaló.



A művész tehát sínen volt, hamar megtalálta saját hangját, ha valamitől félteni lehetett, az, hogy túlságosan jól sikerült a kezdet: ha nem vigyáz, önmaga utánzójává válhat.

Most, hogy öt év szünet után jelentkezett önálló kiállítással a Stoll Art Galériában (Stollár Béla utca 3/B), rádöbbenhetünk, mennyire alaptalan volt a félelmünk. Persze, voltak már ennek az elmozdulásnak jelei a Soós Nórával közös kiállításon is, de a folyamat mára teljesedett ki igazán. Egy új Győri Márton jelentkezett a Stoll Artban, világlátásában bölcsebb, megengedőbb, mélázóbb, aki sokkal jobban figyel a körötte lévő világra, mint belső démonaira. Persze, ezekben a figurális képekben is ott él a korábbi Győri Márton, ám a vad koloritást most játékos-ironikus kompozíciók enyhítik, s az egészet átlengi egyfajta – igaz, győris – szelídség.



Nincs itt semmi féltenivaló.