Hetilap kereső

Nádas Sándor írása

A címén kívül minden dicsérhető, és dicsérendő is ebben a kiállításban. A cím sutaságát is azért teszem szóvá (rendezze meg valaki, ha tudja, a meg nem valósult művek kiállítását egyszer!), mert egy izgalmasabb, meglepőbb cím talán többek figyelmét felkelthetné – s a tárlat, mondom, megérdemli ezt a figyelmet.

Huszonöt iparművész (a legkülönfélébb iparokból és művészeti ágakból) egy szinte kamarakiállításon – mindegyikük két-három anyaggal szerepel – a földszinti árkádsor félkaréjában: ennyi az egész, amit az Iparművészeti Múzeumban láthatunk, mégis már ebből is tisztán látszik, mennyi kreativitás, mennyi tehetség, mennyi ötlet van a hazai iparművészetben. (És mennyire kár, hogy nemigen van mögötte ipar, mely megvalósítaná.)



A tehetség adja a tárlat homogenitását, hiszen a művészeket csak az köti össze, hogy mindannyiukat a Nemzeti Kulturális Alap támogatta 2010-ben: afféle tisztelgő vizsgaelőadás ez, mindenki megmutatja, hogy mire jutott az ösztöndíjjal, bizonyítja, hogy érdemes volt támogatni őt. (És tényleg.) A kultúra fontosságáról beszélt Jankovics Marcell, az NKA új elnöke megnyitó beszédében, együtt örülve a művészekkel, s nyilván erről beszélt volna Harsányi László, a korábbi elnök, kinek vezetése alatt ítélődtek oda e támogatások, ha módja van rá. Nekünk meg csak annyi feladatunk marad, hogy megállapítsuk, sok minden változik a világban, de a kultúra fontossága, szerencsére, nem.