Hetilap kereső

Nádas Sándor írása

Hogy szalad az idő! Most, hogy immár két hete kettőezer-tízet írunk, ideje, hogy megünnepeljük a zseniális zeneszerző, Joseph Haydn születésének kettőszázegyedik évfordulóját: hiszen ebben az évben éppoly fontos lesz ő és munkássága az utókor számára, mint volt tavaly, amikor kettőszázéves lett volna, ha él.

Akik iróniát vélnek felfedezni szavaimban, azért teszik, mert tényleg van bennük. Elsősorban magunkon mosolygok, az utókoron, hogy ennyire a kerek számok rabjai vagyunk – akkor tudunk emlékezni igazán, ha van rá számszaki okunk is.

De a mosoly másik része azért az Iparművészeti Múzeumnak jut, amely olyan kreatívan ünnepelte meg a nagy zeneszerző születési dátumát. Haydn és az idő – ezt a címet adta bicentenáriumi tárlatának a múzeum (hogy miért jó dolog rácsatlakozni egy ilyen eseményre, ugye senkinek sem kell magyaráznom?), s ezzel voltaképpen szabad kezet adott magának. Merthogy az idővel minden tárgy összefüggésbe hozható. Ahogy a térrel, a fénnyel, a születéssel és a halállal. Lehetett volna tehát „Haydn és a tér” kiállítás is vagy bármi más, a lényeg úgyis a kétszáz esztendőn van.

A helyiek tehát felírták egy nagy papírra, hogy „Haydn”, aztán megnézték, milyen tárgyaik vannak a raktárban a zeneszerző életéből. Főleg órákat találtak, de vannak kalendáriumok is szép számmal, egyéb szerkezetek, amelyeknek kevés közük van a muzsikushoz. (Avagy semmi.) Aztán vannak kották az Esterházy-gyűjteményből, egy szétszedett korabeli hegedű. És van egy közepesen eredeti ötlet, hogy a zeneszerző életszakaszait az évszakokhoz (sőt, sőt, az Évszakokhoz) hasonlítsák, esetleg mérjék.

Akit a tárlat a nemrégiben itt látható órakiállításra emlékeztet, annak hibája nem a saját készülékében van.