Hetilap kereső

Jolsvai András írása

„Város és természet” – ezt a címet adta új kiállításának Krivánszky Árpád fotóművész, és méltán, hiszen az Ökollégium Artgalériájában (Óbuda, a Flórián mögött, 23-áig még látogatható) rendezett tárlat kéttucatnyi képén is két legkedvesebb témájának, a városnak és a természetnek hódoló munkáit mutatja be. (A város itt – akik ismerik a művészt, jól tudják – a Ferencvárost jelenti, a természetet illetően nincs ilyen korlátozás.

Magam mindig azt hittem, hogy a természetfotósok öntörvényű, magányos emberek. Hogy a társadalom elől menekülnek a „békés” vadonba, ahol hihetetlen türelemmel és elszántsággal várják ki (néha meg is szervezik) a pillanatot, amelyet érdemes megörökíteniük. Krivánszky Árpád képei ismét arról győztek meg, hogy az élet bonyolultabb, mintsem hogy könnyűszerrel be lehetne ily egyszerű sémákba szorítani. Az öntörvényűség persze az ő esetében is rendben van, hogy mást ne mondjunk, ő a várost is természetként kezeli és dokumentálja, hihetetlen szögekben és kivágásokban – a fényekről már nem is beszélve – mutat meg olyan apró részleteket (sínpárokat, kapualjakat, lámpákat), amelyeket mi, egyszerű halandók észre se vennénk. De a magány már semmiképp sem áll meg vele kapcsolatban. S ezt nemcsak a megnyitó szépszámú és lelkes közönsége bizonyítja (egy egész Krivánszky-fanklub látszik kibontakozni itt, hiába, a tanári véna), hanem a képek, hogy úgy mondjam, erősen antropomorf jellege is. És most nemcsak arra a farészletre gondolok, amelyből, ha jól figyeljük, egy emberi arc néz vissza ránk, hanem az összes Krivánszky-képre. Ezek a fotók rólunk, emberekről (ferencvárosiakról és a maradékról) mondanak el érdekes és fontos információkat, nekünk üzennek, és bennünket rendítenek meg.