Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Úry Ibolya nevét jól ismerte és tisztelte a képzőművészszakma apraja-nagyja az elmúlt évtizedekben. Azon művészettörténészek közé tartozott, akik igazán szolgálatnak fogták fel a munkájukat.

Felfedezni új tehetségeket, inspirálni a mestereket, és rehabilitálni méltatlanul elfeledett alkotókat: ez állott évtizedes munkássága homlokterében. Halála után férje, Úry Endre elhatározta, egy kis galéria létrehozásával tiszteleg felesége emléke előtt. Így jött létre az Úry Ibolya Művészeti Képtár a Pozsonyi út 12.-ben, egy pincehelyiségben, ahol immár a második tárlat nyílott a közelmúltban. Az eredeti terv az volt, hogy Úry Ibolya két kedves nemzedéktárs festője, Tamás Ervin és Mácsai István műveit mutatják be, de aztán e párosból csak Tamás maradt – a galéria másik részében egy titokzatos alkotó mutatkozott be, kinek sem nevét, sem életrajzát nem ismerhettük meg, csak a munkáit; s bár az efféle belépő mindig felcsigázza a tárlatlátogató érdeklődését, a kiállított anyagból ezúttal csak annyit állapíthattunk meg, hogy fordítva talán jobb lett volna.



Az Úry-képtár azon kevés galéria közé tartozik, amelyek nem foglalkoznak képkereskedelemmel, céljuk csak a gyönyörködtetés és a névadó emlékének ápolása. Tamás Ervin pompás akvarelljei és kollázsai (az apró galéria miatt a gazdag hagyatékból válogató özvegy ezúttal eltekintett a nagyméretű olajképektől) tökéletesen megfeleltek ennek a célnak. Feledy Balázs szeretetteljes megnyitó szavai e nagy nemzedék életútját rajzolta fel a meghitt hangulatú vernisszázson, mi pedig jó szívvel mondhatjuk el, hogy a pesti galériák világa immár egy fontos új elemmel gazdagodott.