Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Nincs könnyű helyzetben a Nemzeti Múzeum, az jól látszik egy ilyen látogatás alkalmával is; egyébként se lenne, hiszen egy lassan kétszáz éves épületben kell(ene) léteznie, mai tárlatokat építeni: de így, az elvonások, megszorítások és nemtörődések időszakában még sokkal nehezebb. Szívszorító volt látni e visszafejlődésnek apróbb-nagyobb jeleit, az üres tereket, a szürkeséget, a pultok mellől hiányzó munkatársakat, a levegőért kapkodó nincset – a keddi zárva tartásról nem is beszélve.

És mintha az általános hangulat valahogy átragadt volna az idei sajtófotó-kiállításra is. Mintha elszürkült, elcsöndesedett, elértéktelenedett volna az is. (Pedig pár éve, amikor a tárlat visszakerült a Nemzeti Múzeum patinás falai közé – a József nádor termekbe –, magam is örömmel üdvözöltem a változást: tágas terek és elegancia való az efféle kiállításhoz. Mostanra ebből csak a tágas terek maradtak, de most meg mintha zötyögne az egész – persze, lehet, hogy csak én voltam jó időben rossz helyen, vagy fordítva.)



Nincs könnyű helyzetben (már jó ideje) Szalay Zoltán, a hazai fotóriporterek doyenje, a kiállítás rendezője. Számos szempontot, irányt, lehetőséget és érdeket kell, kellene összeegyeztetnie, a digitális fényképezés kitágult lehetőségeit és a hazai sajtófotó szűkülő adottságait például, meg a szakmai és a közönségigény közti különbséget, hogy mást ne mondjunk. Ráadásul tematikailag is szegényebb volt az elmúlt esztendő, nem csoda, hogy a vörösiszap meg az árvíz mindent vitt, a többit meg, mintha már láttuk volna.
És még egy jégmadár se maradt hírmondónak.