Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Egy gombostűt nem lehetett volna leejteni szombat délután, a Múzeumok Éjszakájának kezdetén a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

Részben azért, mert tényleg rengetegen voltak a Hungarikonok című kiállítás megnyitóján (a későn jövőknek már állóhely se igen jutott), részben művészetfilozófiai okokból. Tudniillik, ha ott valaki, mondjuk, tényleg leejtett volna egy gombostűt, és – feltéve, de nem megengedve – kiderül, hogy az illető nem egyszerű látogató, hanem valódi híres ember (erre komoly esélyünk lehetett volna ennél a kísérletnél, minthogy a neves művészek aránya igen magas volt a mondott populációban – írók, festők, színeművészek egész serege emelte az ünnep fényét), akkor az nem egy egyszerűen leejtett gombostű lett volna a továbbiakban, hanem kultikus tárgy, valakinek a valamije, amitől már csak egy lépés, hogy igazi hungarikon, más néven magyar szubjekt legyen belőle. Például úgy, hogy az egyik híres ember által leejtett gombostűt egy másik híres ember fölveszi, és beletűzi egy üres vászonba.

Tudnak követni?

Sajnálnám, ha nem tudnának, mert különben nem tudnám ily plasztikusan elmagyarázni önöknek a Kárpáti-féle szubjektgyűjtemény és a jelen kiállítás lényegét.

Azért feszüljünk neki még egyszer. Kárpáti Tamás korszakos jelentőségű ötlete az, hogy nagy emberek hátrahagyott tárgyait (Faludy botját, Örkény zsebóráját, Karinthy írógépét, mondjuk) különféle képzőművészek kezére adja, akik az objektumot műalkotásba foglalva szubjektté alakítják át – ebből lesz a hungarikon. Az ötlet olyan jó, hogy egyrészt a végtelenségig bővíthető így a gyűjtemény (Guinness-gyanús), másrészt sosem veszti el érdekességét – voltaképpen a létrejött műalkotás művészeti értékétől függetlenül.

Látni kell, annyit mondok.