Kovalovszky Dániel nem szűnő lelkesedéssel folytatja csepeli fotográfiai tanulmányait. Ebbéli eredményeit itt-ott már megmutatta (magunk is megemlékeztünk az egyikről – amelyet a Mai Manóban mutatott be –, Jolsvai kollega dicsérő szavaival).
Ezúttal a feltűnően fiatalodó budapesti Mikszáth tér egyik
kávézó-galériájában (név szerint a Lumenben – mérvadó körök általam eddig nem ellenőrzött véleménye szerint ott a legjobb a presszókávé Pesten) láthatunk két tucatot a képekből; mintegy a fele már az új kalandozások eredménye.
Aki végignézi ezt a fényképsorozatot, annak könnyű átlátni, miért nem tud szabadulni a fotográfus ettől a világtól. Azért, mert ez az ő világa, ő teremtette, rendezte be és lepte el történetekkel: éppen, mintha egy író járt volna arra. Ne értsenek félre,
Kovalovszky nem kitalálta, csak megtalálta ezt a világot. Fotói nem manipuláltak, sem technikailag, sem lélektanilag: csakhogy ezek a tárgyak, ezek az emberek egyfajta zárványban élnek, időn és téren kívül, ittfelejtve a hatvanas–hetvenes évekből. Elmúlva, de nem öregedve. Ettől van, hogy
az egészet egyfelől túl sűrűnek, másfelől olyan meseszerűnek érezzük.
Csepel még sok örömöt tartogat Kovalovszky Dánielnek. És így, közvetve, nekünk is.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!