Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Jó idők járnak Márffy Ödönre. Bár semmilyen kerek évfordulója nincsen, idén is két emlékezetes kiállításon tiszteleghetünk emléke előtt.

A debreceni Modemben a Csinszkával töltött évek (1920–1934) munkásságát nézhetjük meg, mostantól pedig a Kogartban ámulhatunk el egész életművén. (És akkor még nem szóltunk – és most már nem is fogunk szólani – a közelmúlt nagy vonatkozó tárlatairól, ahol szintén sok Márffy-képet is megcsodálhattunk. Az Ernst Múzeumban például csak neki szenteltek egy gazdag, szép kiállítást nemrégiben.)

A két tárlaton vannak tehát átfedések, párhuzamosságok, de mégis jó, hogy így, egymás mellett, egymást kiegészítve jöttek létre. Az alkotók között is vannak párhuzamosságok, ahogy látom, Rockenbauer Zoltán például (ki az utóbbi években igazi Márffy-szakértővé nőtte ki magát, vonatkozó monográfiáját e hasábokon is méltán dicsértük) mindkét helyszínen részt vett a kiállítások előkészítésében.

Nem nehéz megjósolni, hogy a Kogart tárlata nagy siker lesz. Márffy ma népszerűbb, mint valaha, pedig saját korának is megbecsült művésze volt, valamirevaló polgári szalon nem nélkülözte műveit. A mostani életműtárlat éppen arról győzi meg a látogatót, miért olyan könnyen szerethető ez a festő. Azért, mert a tehetségen kívül megvolt benne a művészi rendre, a harmóniára való törekvés – egy aszketikus hedonista, aki volt. Így aztán szerethetik őt a hagyományok tisztelői meg az avantgárd barátai, a vadak, a félvadak és a szelídek, a Nyolcak, a Hetek és a félhatok. A tájképek és az aktok barátai – és a hezitálóknak ott vannak a tájba helyezett aktok is. Szépek azok tavasszal.