Hetilap kereső

Nádas Sándor írása

Sajdik Ferenc nyolcvanéves.

E tény éppoly örvendetes, mint lehetetlen. Örvendetes e tisztes kor megélése már önmagában is (csak tessék egy pillanatra átgondolni, mi mindenen ment át az az ember, aki az elmúlt nyolc évtizedben élt Magyarországon), és örvendetes azért, mert így valóban elmondható, hogy a művész nemzedékeket tanított meg... hogy mire is? Mondjuk, egyfajta világlátásra. Amelyben nagyon sok megértés, tolerancia, nyitottság, önirónia és szeretet van. Ezért tudott Sajdik nemzedékeken át nemzedékekhez szólni. És ezért, hogy ha valaki kicsiny gyermekként rákapott Sajdik világára (ez nem volt nehéz, hiszen gyerekkönyvek tucatjait illusztrálta anno – nincsenek szeretnivalóbb lények, mint Sajdik állatai, növényei és tárgyai!), már nem is tudott leszokni róla. Akkor már szüksége volt a karikaturista humoros útbaigazításaira éppúgy, mint a festő világcsvargásainak dokumantumaira vagy (egy kicsit görbe) Magyarország-tükrére.

Sajdik szerethető és szeretett alkotó. Személyében is, műveiben is. (Nem is igen választható el ez a két dolog.) Most az ünnep kapcsán tanítványai, tisztelői és barátai (a KOKSZ Műhely szervezésében) születésnapi tárlatot szerveztek a Karton Galériában (Alkotmány u. 18.) Sajdik és Tsai. címmel, afféle tisztelgésként, ahol mindenki megmutathatja, hogy Sajdik Ferenc nyolcvan esztendeje nem múlt el nyomtalanul.

Mi, Sajdik-rajongó nézők pedig lelkes ámuldozásunkkal csatlakozhatunk az ünnephez.