Itt élned, halnod

Irigylem Erős Zoltánt. Ezer okból, de ezúttal csak egyet említek közülük: hogy kitalálta és megvalósította a magyar irodalmi helyek lexikonát – vagyis azoknak a házaknak, lakásoknak, tanyáknak, irodáknak, tornyoknak, pincéknek, illetve falvaknak, városoknak, mezőknek, hegyeknek a gyűjteményét, amelyek összefüggésbe hozhatóak valamely magyar íróval, határon innen és túl. Ez az ötlet nemcsak kiállotta az idők próbáját (annyira, hogy A magyar irodalmi helynevek már a negyedik kiadásánál tart, ennek aprópójából esnek ezek a sorok is), hanem igazi bedekkerévé, idegenvezetőjévé vált mindazoknak, akik szeretnek efféle helyeket fölkeresni, hogy leróják kegyeletüket, vagy csak e találkozással, emlékezéssel átélhetővé tegyék magyarságukat, vagy hogy jó levegőn legyenek – vagy ezeknek a kombinációja miatt.

Magam évtizedek óta hódolok ennek a szenvedélynek, ha tudom, hogy merre visz az utam, mindig felkészülök irodalmárokból is (persze nem zárom ki a zenészeket meg a festőket sem, de azért a költők viszik a prímet), utamba ejtem hajdani lakhelyüket, s egy néma főhajtással, egy versrészlettel vagy egy lendületes előadásrészlettel, esetleg fényképkészítéssel (ez mindig attól függ, kinek a társaságában esik meg az élmény) teszem a percet a magam számára emlékezetessé. Azelőtt számos helyről kellett összegyűjteni az adatokat, de amióta van ez az Erős Zoltán-féle „útikönyv”, elég fellapozni a megfelelő helyeket, és már indulhat is az irodalomtúra.

De a könyv afféle anekdotagyűjteményként is olvasható: hiszen Erős Zoltán nem lexikont ír (még ha elsőre úgy néz is ki), hanem élvezetes történeteket, irodalmi helyszínekhez kötve.

Így aztán jó időben, rossz időben egyként kedvünkre forgathatjuk ezt a kiadásról kiadásra terebélyesebb, pompásabb kötetet.

Jolsvai kolléga persze mindig legkedvesebb helyeivel, Ujpesttel – a kötetben sajnos csak Budapest IV. kerülete – meg Terézvárossal kezdi az olvasást, szerintem titokban azt reméli, hogy a folytonos bővítés egyszer eléri őt is (mindeddig hiába), s aztán kedvencei nyomán halad a Krúdy–Kosztolányi–Heltai–Hunyadi–Molnár-vonalon, de én elkezdem Abádszalóknál, és abba se hagyom Zsombolyáig, s lám, a végén mindketten ugyanoda lyukadunk ki.