Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Egy igazi kalandregényt ajánlanék ezúttal a figyelmükbe: egy kalandregényt, amely első látásra tudományos munkának álcázza magát. Kolosi Tamás és Szelényi Iván, a két kiváló társadalomkutató írta, és arra keresik benne a választ, kik és miért gazdagodtak meg (de piszkosul, hogy egy másik klasszikust is idézzünk) a posztkommunista kapitalizmus első két évtizedében. (Címe is van, ez: Hogyan legyünk milliárdosok? avagy a neoliberális etika és a posztkommunista kapitalizmus szelleme.)

A könyv egyik – nagyobbik – részében kétszáz-egynéhány magyar milliárdos pályaképét kapjuk Kolosi tollából (a felmérések szerint, tudjuk meg a könyvből, mintegy kétszáznyolcvan polgártársunk tartozik ebbe a legfelső tízezrelékbe, ahová minimum öt-hatmilliárdnyi vagyonnal lehet bekerülni, ezek háromnegyedéről sikerült a kutatóknak megfelelő adatokat találniuk), a másik rész (ez Szelényi műve) a közép-európai (a magyaron kívül a lengyel, a cseh, a szlovák, a román), az orosz és a kínai milliárdosok életútját és ebből következően a három típusú kapitalizmus összehasonlítását adja.

S bár a kutatók folyton-folyvást hangsúlyozzák, hogy eredményeiket óvatosan illik kezelni, hiszen a feltárt történetekben még több a kérdőjel, mint a pont (és a külhoni példák számszakilag is oly csekélyek, hogy valódi tendenciák semmiképp nem rajzolhatóak ki belőlük), azért bizonyos trendek máris jól láthatóak. Nálunk inkább a technokrácia tagjai és az „osztályvezető-helyettesek” értek oda az elitbe, s ma már – háttérből – irányítói a politikának, Oroszországban a „cár” választott magának bojárokat – s az új cár új bojárságot kreált magának –, Kínában alulról építkező családi vállalkozások váltották politikaira gazdasági tőkéjüket.

S hogy mi a tanulság mindebből? Hát az – W. A. szavaival élve –, hogy gazdagnak lenni jobb, mint szegénynek: már csak anyagi szempontból is.