Hetilap kereső

Berkó Pál írása

A gumipitypang-ültetvények és a rizsmezők mellett történtek azért kellemes és hasznos dolgok is az ötvenes években minálunk.

Ezek egyike volt például, hogy Széki Dezső budapesti autóbusz-vezető megkapta élete első fényképezőgépét. Ne tessék alábecsülni a pillanat jelentőségét, hiszen a derék buszsofőr attól kezdve mindent lekapott, ami csak munkahelye – az akkoriban még Fővárosi Autóbusz Üzemként ismert, s csak mára BKV-ként elhíresült cég – kapcsán a masina látóterébe került. Új buszcsodákat, mosolygó vagy a nyári hőségben izzadó kollégáit, brigádbulikat, jószerével minden fontosat és mellékeset, ami egy szocialista nagyvállalat életében történhetett.

Széki úr amatőr felvételei olyasfajta vizuális szociográfiáját adják Budapest közlekedése egy jól körülhatárolt darabjának, amely az MTI vagy az üzemi újság beállított, inkább a munkasikerek, a fejlődés és a gyarapodás hangsúlyozását szolgáló fotóin nyomokban sem lelhető fel. Mert mit is kezdett volna a hivatalos tájékoztatáspolitika azzal a két képből álló minisorozattal, amelyen egy kalauz cowboypisztoly módjára pörgeti, majd dobja fel munkaeszközét, a lyukasztót, s teszi ezt épp azon a napon, amikor az feleslegessé vált, hiszen egységesültek Budapesten a jegy- és bérletárak, így 1966-ban bevezethetővé vált a BKV járművein a kalauz nélküli rendszer.



Vagy tudták-e, hogy az autóbusz-üzemágnak saját tánczenekara volt? Nem? Megértem, hiszen annyira érdektelen volt ez az akkoriban a főváros utcáin futó buszok számához, a megtett utaskilométerekhez és a menetrendi anomáliákhoz képest. Pedig volt ilyen banda, pontosabban band. Fellépésekor pedig a színpadon az a palacsintasütő formájú megállótábla díszelgett, amelyekből pár éve néhány Ráday Mihály közbenjárására került vissza az Andrássy úti buszmegállókba.

A gazdag képanyagot Legát Tibor cégtörténeti áttekintése teszi kerekké.

(Legát Tibor: Buszos könyv. Széki Dezső fotóival. Jószöveg Műhely Kiadó.)